Tanulmányút, tapasztalatcsere a Balatonfelvidéken

„Régiós határokon átnyúló partnerség és demokrácia erősítése a Jászságban” NCA-ÖNSZ-09-A-0047, 2009. augusztus 14-16.

Célunk a Balatonfüredi és a tapolcai kistérségben működő civil szervezetek együttműködéseinek, hálózati rendszereinek megismerése, tapasztalatok gyűjtése volt. Utunk első állomásán: Balatonfüred –Balatonarácson már vártak bennünket a Balaton környékén - nyugodtan mondhatjuk egyik legjelentősebb civil szervezetének a „Nők a Balatonért Egyesületnek” (NABE) a vezetői. Szauer Rózsa aki Csopakon csatlakozott hozzánk - elnök részletesen beszámolt tevékenységükről. Bevezetőjében visszatekintett az elmúlt 15 évre, az alapítás szépségeire – az első elnök Simonné Zákonyi Tünde volt - a Balatonért végzett munkára elkötelezett volt. Mára már 19 part menti településen van helyi csoportjuk, s nem kis büszkeséggel említette „ez a legjobb hálózat a Balaton körül.”Zamárdiban működik a legnagyobb létszámú csoport .A missziójuk: a Nők a Balatonért Egyesület célja, hogy a Balaton környezeti, természeti és kulturális értékeit megőrizve, megvédje, környezettudatos magatartást alakítson ki az itt élő és a tavat szerető emberekben, elsősorban azokon a területeken, ahol a nők sajátságos szerepük révén a legtöbbet tehetik: tájékoztatók, akciók, programok szervezésével, kapcsolatok építésével a Balaton térségében, az országban és a határokon túl.

Nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelmi munkára, a fiatalok nevelésére (könyvet: Balaton dicsérete, A Balaton könyve, Balatoni csigamese, és társas játékot: Vigyázzunk rá jelentettek meg, vetélkedőket szerveznek .Jelentős együttműködést valósítottak meg a fonyódi, a badacsonyi, a balatonfüredi kistérségekben az önkormányzatokkal.

Erre talán most a legjobb példa a balatonalmádi öreg park felújítása, a zamárdi önkormányzattal együtt a parkkezelés. S mindezekhez a forrásokat egy nyertes norvég pályázat teszi lehetővé.

Idén márciusban megalakult a Balatonfüred és Kistérsége Civil Hálózat. A hálózat életre hívása a civil társadalom erősítését, a Balatonfüred és környéki civil szervezetek közösségi szerepvállalásának aktív segítését kívánja szolgálni. A hálózat központi célja az, hogy olyan együttműködési rendszer alakuljon ki a kistérségben, amely az érintett civil szervezetek részére folyamatosan lehetőséget biztosít a jövőben a közös érdekérvényesítésre, szakmai kooperációra, az önkormányzati és államigazgatási szervekkel való együttműködésre .Az elnök asszony sikerük egyik forrásának tekinti ,hogy meg tudták szólítani a helyi lakosságot .Ugyanakkor fontosnak tartja a civil szervezetek tartós területi és szakmai együttműködésének előmozdítását, a hosszú távra szóló, kölcsönös információs és együttműködési rendszerük megalapozását, valamint az ehhez szükséges feltételek javítását. Ezt a sokrétű és felelősségteljes civil munkát nem lehet szakmai ismeretek nélkül végezni.

Az elnök asszonytól Tarnai Katalin elnökségi tag vette át a szót, aki rendkívüli empátiával mutatta be - mint borlovag rendi tag - a Balaton-felvidék értékeit, a finom borokat , az újjáalakuló magyar borkultúrát. Kellemes személyisége, bársonyos hangja, finom megjelenése mindnyájunkat elvarázsolt, s együtt idéztük fel MTV–s műsorait, pl. az Aranyfüstöt.

Kedves színfoltja volt az estnek, hogy a harmadik elnökségi tag egy Jászkisérről elszármazott fiatalasszony volt Bazsóné Irénke, aki jelenleg is gyakori, élő kapcsolatot ápol a jászságiakkal. Mindannyian szívesen válaszoltak a feltett kérdésekre , s ígéretet tettek arra, hogy ellátogatnak hozzánk, a Jászságba is.

Augusztus 15-én Badacsonytördemicre mentünk, ahol betekintést nyerhettünk a Falunapok rendezvényeire: VI. Szürkebarát Bor és Szürkemarha Gulyásfőző Versenyre. A településen egykor szőlőbirtokkal rendelkező író Herczeg Ferenc emlékkiállítást is megtekintettük, amelynek külön értéke volt, hogy a magántulajdonban lévő tárgyakat a kiállításra kölcsön adták. A kiállítás tárlatvezetője nem kis meglepetésünkre jászsági családi kötelékekkel rendelkezik – így itt is ígéretet kaptunk a viszontlátogatásra. A kiállítást Vollmuth Péter polgármester nyitotta meg s szívélyesen invitáltak, legyünk máskor is vendégeik.

Majd a tapolcai kistérség egyik gyöngyszemével a Káli medencével ismerekedtünk, s itt is különösen egy kis településsel, Mindszentkállával. Sz. Tóth János az MNT elnöke látta vendégül kis csapatunkat - aki nagyszüleitől örökölt – múzeumnak is beillő házában fogadott bennünket, és mesélt a tájról, az itt élő emberekről, a helyi civil életről. Mindnyájunkra nagy hatást tett a találkozás, a szép környezet, a hagyományok ápolása és a legkorszerűbb európai gondolkodás.

Sietve buszra szálltunk, hogy le ne késsük az esti Szentbékkállai templomi koncertet, amely az idei Szentbékkállai Nyár 9. hangversenye volt, amelynek műsora a következő volt:

  • Handel : Esz-dúr Concerto
  • Handel : F-dúr Szvit
  • Telemann : 12. Szólófantázia
  • Haydn : Darabok zenélő órára
  • Haydn : C-dúr Concerto

Közreműködők: Pintér László - oboa és Gajdos Imre - orgona. Műsorvezető: Kovács Géza, aki jelenleg is a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója s a fellépő művészek pedig a Grazioso Kamarazenekarának tagjai voltak.

A hangversenyt követően Szentbékkálla polgármestere, Sárvári Attila és a helyi lakosok invitálták a vendégeket egy kis beszélgetésre, amely során megtudtuk, hogy ez a tíz hangversenyből álló sorozat a helyi vállalkozók, civilek és az önkormányzat összefogásaként jött létre. Sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára az oboa és az orgona hangja, a kedves fogadtatás, a jó hangulat.

Augusztus 16-án délelőtt a szepezdi népfőiskolán egy műhelymunkát tartottunk, összegeztük az eddigi tapasztalatokat, hogy mit is tanulhattunk a Balaton felvidéki szervezetektől, feltártuk a további lehetőségeinket az együttműködések terén. Végezetül egy balatonfüredi sétát követően Balatonarácson ismét találkoztunk a NABE képviselőjével, akit várunk a Jászságba.

Nagyné Kiss Mária, Kovács Béláné Pető Magdolna

A tartalom érvényessége: 
2009/09/20, v - 11:45 - 2009/10/20, k - 11:45