RÓMAI VAKÁCIÓ – Komplex kortárs művészeti tábor Jászfényszarun Nr.22.

Hamza D. Ákos Rómában készült művei alapján
2021

Egy izgalmas, kalandos útra, Jászfényszarura hívunk a kedves Táborozót, hogy együtt fedezzük fel Rómát, töltsünk együtt egy színes vakációt. S hogy miért is gyere hozzánk? Mert itt játszva tanulhatsz, miközben a megérdemelt nyári szünetedet töltöd. A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és Drámapedagógiai Műhelye 1998 óta – több mint 22 éve – szervezi meg tematikus drámajátékos, vagy komplex művészeti alkotótáborát. A 2021. évi komplex kortárs művészeti és honismereti tábor – az utóbbi évekhez hasonlóan, saját hazánkban, a Jászság kapujában, Jászfényszarun kerül megvalósításra.

A Jászság kiemelkedő polihisztora, művésze a festő, szobrász, filmrendező Hamza D. Ákos nyomában járunk, aki Hódmezővásárhelyen született 1903–ban, hosszú ideig külföldön élt (többek között Rómában is) és 1993-ban Jászberényben halt meg. Az alkotásait a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria őrzi Jászberényben. Az idén Rómába utazunk (virtuálisan) egy vidám vakációra, melynek tervezett időpontja: 2021. augusztus 16 – 2021. augusztus 19.

A NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT 2021. június 07-én kiadott tájékoztatása alapján módosítjuk a RÓMAI VAKÁCIÓ című komplex művészeti tábor korábban augusztus végére tervezett időpontját.

2021. június 1-től az idei évben is megszervezésre kerülhetnek táborok … a táborokat 2021. augusztus 23-ig be kell fejezni annak érdekében, hogy a következő tanév kezdetén az esetleges fertőzöttek ne vigyék be a betegséget az iskolába. Az új koronavírus (COVID-19) okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében azonban a táborok szervezése és működtetése során különös figyelmet kell fordítani a járványügyi szabályok szigorú betartására.”

Várjuk a napközis táborba a jászfényszarusi gyerekeket, vagy akik a Jászságból elszármazottak, vagy a térségben, nagyvárosban élő általános iskolás gyerekeket, akik érdeklődnek a kézművesség, kortárs művészetek, játékos alkotó kreatív programok, történelem, helytörténet iránt. A kortárs művészet tanulmányozásával, az alkotó kézműves és művészeti foglakozásokon a résztvevők a táborból nem csak szép élményekkel, hanem saját készítésű tárgyakkal térhetnek haza.  A 2021. évi táborban a kreatív műhelyprogramokat a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria munkatársaival közösen valósítjuk meg.

Tervezett helyszín Jászfényszarun a felújított Régi Parókia és annak szabadtéri közösségi színterei. A foglalkozások többségében a szabadtéren zajlanak, szemerkélő eső esetén is szabad, fedett tereken leszünk.

A tervezet szerint a napi program reggel 8.00 órától 16.00 óráig tart. Utazásunk esetén is 16.00 – 16.30 között tervezzük a hazaérkezést. A táborozók érkezését 7.40 – 8.00 óra között kérjük, a távozásra 16.00 - 16.20 óra között van lehetőség. Érkezéskor a kézfertőtlenítés kötelező.

A résztvevők számára napi háromszori étkezést (tízórai, meleg ebéd, uzsonna) biztosítunk.

Tervezett program

A hét témája a "Római vakáció". A Hamza-házaspár 1949-53 között élt az olasz fővárosban, így idén ezt a helyszínt mutatjuk be a gyerekeknek, és ebből az időszakból válogattuk a táborhoz kapcsolódóan Hamza D. Ákos festményeit és Hamza Lehel Mária divatterveit is.

Játék – alkotás  - móka – kacagás – utazás - ennyi minden vár rád

A bemutatkozást követően "elutazunk" Rómába, Romulus és Remus mondáján keresztül megalapítjuk saját városállamunkat. Vulkánt készítünk. Hamza Római mozaik című festménye kapcsán kipróbáljuk a mozaik technikáját, melyet a Római Birodalomban előszeretettel alkalmaztak. Képeken megnézzük Róma nevezetes épületeit, és a Colosseumhoz kapcsolódóan gladiátorjátékokat rendezünk (ügyességi vetélkedő formájában) és építünk. „Rokonlátogatásra” is indulunk és alkotunk, tájképet készítünk pasztellel (plein air) és felfedezzük a város nevezetességeit. Leugrunk még gondolatban a tengerpartra is … Hamza Lehel Mária kapcsolódó divatrajzait gondoljuk újra. Hamza Dinnyeárusok - Róma című festménye, és akvarellel készült vázlata alapján szintén ezzel a két technikával fogunk másolatot készíteni a témáról. Hamza szobrai után szabadon saját kisplasztikát formázunk. Egy alkalommal a festői szépségű Zebegénybe utazunk, hogy felderítsük a római „gyökereket” ismerősöket. Mivel “Róma tengerpartja” pl. a Lido di Ostia nyáron mindig zsúfolt, így hűsölni a helyi fürdőhelyen fogunk – amennyiben a járványügyi helyzet és előírások ezt lehetővé teszik. A kirándulások, műhelymunkák célja, hogy a gyermekeknek bemutassuk a kortárs művészet kultúráját, megismerjék a művészek életvitelét, betekintést kapjanak életkörülményeikbe – játszva tanulhassanak, alkothassanak. A záró program egy családi délután, ahol többek között Szabadtéri Galériát nyitunk.

Foglalkozások vezetői: Farkas Edit (Hamza múzeum igazgatója, Jászberény), munkatársa Csernus-Molnár Erika (Jászberény), segítő fiatalok (közösségszervezői gyakorlaton) és a népfőiskolai projekt szervezői. 

A napközis részvétel díja 3.000,- Ft/fő/nap, befizetésére augusztus 2 - augusztus 13 között van lehetőség a szervezőknél, a járványügyi helyzetre való tekintettel nem kérünk előleget. A kötelezően kitöltendő nyilatkozatokat, hétfőn reggel a tábor kezdetén kérjük leadni. A nyilatkozatok letölthetők a népfőiskola honlapjáról, vagy személyesen kérhetőek a részvételi díj befizetésekor: Szülői nyilatkozat táborozáshoz: hazamehet – fotó; Szülői nyilatkozat táborozáshoz: egészséges.

Előzetesen regisztrálni szükséges a létszámkorlát miatt, érdeklődni lehet a népfőiskolai elérhetőségeken: bedekovich@gmail.com ; 30-223-5524 és 30-579-01-64 (Kovács Béla) telefonszámokon lehet. Bővebb információ és jelentkezési lap elérhető a népfőiskola honlapján: www.bedekovich.hu

Plakát terve: Farkas Edit, Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója

Találkozunk egy felejthetetlen bohém Római Vakáción!

Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság szervező csapata nevében:
Kovács Béláné Pető Magdolna

NKA logo

GYIK - Gyakran Ismételt Kérdések

Mit hozzon a gyermek a táborba?

Első nap mindenképpen a TAJ kártya másolatot és a kért dokumentumokat kitöltve és aláírva: jelentkezési lap, nyilatkozatok (letölthetőek a népfőiskola honlapjáról, vagy kérhető a szervezőktől).

Amit hozni kell: kézfertőtlenítő, maszk (csak előírás szerinti zárt térben használjuk, többségében szabadtéren leszünk) taj kártya másolata. Amit érdemes hozni: kézműveskedéshez kötény vagy póló, ivókulacs, naptej, esőkabát, kicsi hátizsák, nyári sapka, kényelmes cipő, polifoam és kicsipárna (üléshez, letelepedéshez, pihenéshez), kullancs, szúnyog elleni szerek (csak ajánlott), fürdőruha, törölköző amennyiben lehetőség lesz az egyszeri fürdésre (ezt előre jelezzük).

Ne hozzon magával pénzt, a táborozás során nincs lehetőség vásárlásra. Ne hozzon nagy értékű telefont / tabletet / játékot stb. Ezekért a Tábor felelősséget nem vállal.

Inkább ne hozzon egészségtelen nasikat, üdítőket, ha valamilyen ennivalót mindenképpen szeretne hozni, akkor csak gyümölcsöt.

Hogyan öltözködjön?

Időjárásnak megfelelően! Táborunkról tudni kell, hogy jó és rossz időben is a szabadban, illetve fedett téren vagyunk, ezért esős időben zárt cipő, zárt öltözet legyen a gyermeken (esőkabát is legyen nála), hűvösebb időben, ha szükséges, pulóver, kánikulában rövidnadrág. Papucs helyett inkább zárt cipő vagy szandál viselése ajánlott. Lányoknak a mozgás, játék miatt és higiéniai okokból inkább nadrágot, rövidnadrágot válasszanak szoknya helyett.

Hogyan jelentkezhetek a táborba?

A táborba online lehet jelentkezni a honlapon megadott jelentkezési lap és a szükséges nyilatkozatok kitöltésével, amelyet online vagy személyesen adhat le a szervezőknek. Amennyiben személyesen szeretne jelentkezni, kérjük, keressen minket elérhetőségeinken.

Ha a testvér már középiskolás …

Ha a testvér már középiskolás, de szeretne alkotni, játszani és szívesen jönne a táborba – egyeztessünk, beszéljünk róla. Ha van még szabad hely, őt is örömmel látjuk.

Milyen fizetési lehetőségek vannak?

A tábor díját jelentkezéskor egy összegben kell rendezni. Fizetni készpénzzel lehet. A napközis részvétel díja 3.000,- Ft/fő/nap, befizetésére augusztus 9 - augusztus 16 között van lehetőség a szervezőknél (kérjük, előzetesen jelezzék telefonon), a járványügyi helyzetre való tekintettel nem kérünk előleget.

Kell-e orvosi igazolás?

Nem, nem kell elmenni az orvoshoz, elegendő a szülőnek nyilatkozni arról, hogy gyermeke egészséges. Szülői nyilatkozat letölthető a népfőiskola honlapjáról. Az idén fokozottan kérjük a szülőket, hogy "csak" náthával, "csak" hőemelkedéssel se hozzák gyermeküket a táborba.

Eső esetén mi a program?

A helyszínt úgy választottuk, a programjaink többségét úgy alakítottuk ki, hogy azokat eső esetén is meg tudjuk tartani szabadtéri fedett helyszínen.

Mi történik, ha reggel késünk?

Táborunk programja 8:00 órakor kezdődik. Ekkor a csoportok a gyülekezőhelyen a napi programot megismerik, felszereléseikkel elhelyezkednek a műhelymunkához. Ha valaki elkésik, ugyan nem marad le az aznapi táborról, de a reggeli beszélgetésről, kuckózásról igen. Tapasztalatból tudjuk, hogy az egyik legnépszerűbb programunk a reggeli beszélgetés, játék, helykialakítás. Kedves Szülők! Ne fosszák meg gyermeketeket ettől az örömtől. Igyekezzetek időben érkezni.

Mikor mehetünk a gyerekért, elvihetjük-e hamarabb, mi történik, ha délután nem érünk oda időben érte?

Táborunk 16.00 óráig tart. Korábban csak indokolt esetben tudjuk a gyermeket átadni. A gyerekek átadása 16.00 óra és 16.20 óra között van a Tábor főbejárata előtt. Kedves Szülők! Kérjük ezt az időpontot betartani. Köszönjük!

A mindenkori járványügyi intézkedések betartására mi is törekszünk és mindenkitől ezt kérjük.

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2021/06/19, szo - 20:00 - 2021/08/15, v - 20:00