Régi idők madárvilága

Felhívás - az utolsó pillanatban – a gólya, a túzok és a varjú élőhelyei, feltételezett száma az 1890-1950 közötti évtizedekben

A JÁSZKUN Természetvédelmi Szervezet elnöke, Urbán Sándor a Madárlesen a Jászságban c. jászfényszarui fotókiállítás megnyitóján kérte a népfőiskolánk közreműködő segítségét – ADATGYŰJTÉS A RÉGI IDŐK MADÁRVILÁGÁRÓL témakörben, így tesszük közzé a felhívást, s azzal a céllal, hogy minél többekhez eljusson a megkeresésük.

Az 1920-30-as években született embertársaink olyan, eddig föltáratlan ismeretek, már-már kincsek őrzői, amelyek fontos részei nemzeti értékeinknek. Az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején élt nagyszüleink, szüleink életének emlékeit szeretnénk összeszedni a Jászkunságban. Három közismert, összetéveszthetetlen madárfaj a gólya, a túzok és a varjú 1890-1950 közötti évtizedekben élt – ez az időszak még belátható - állományáról szeretnénk minél többet tudni.

Hány gólyapár fészkelhetett falvainkban, városainkban? A régen s nyomtalanul eltűnt tanyavilág is fontos élőhelye volt kedvenc madarunknak – erről kevés információ maradt fenn. Az alföldi róna legszebb madara a túzok is gyakori volt, de hogy hol és mennyi élt a települések határában nem ismerjük. A kipusztulásuk időpontjai, okai is fontos adatok. Az alföldi tél hangulatának meghatározó madarai voltak a vetési varjak. Erről a „fekete seregről” sincsenek hiteles adataink. Hol voltak fészektelepeik? Mennyi lehetett a becsült létszámuk?

FONTOS: az adatközlő személy neve és születési ideje, hiszen ők hitelesítik a megadott információkat. A visszaemlékezések mely településre és határrészre, mely időszakra vonatkoznak. Különösen érdekesek a már nem élő ősök „hagyatékai”.

Köszönettel kérjük a megkeresést s ahol szükséges, a személyes találkozásra is rendelkezésre állunk egy-egy interjú erejéig. Elérhetőségeink: JÁSZKUN Természetvédelmi Szervezet, Urbán Sándor, 5001 Szolnok, Pf. 188.; urbansandor.szolnok@gmail.com; tel: 56-429-623. Közreműködő szervezet: Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Kovács Béláné Pető Magdolna 5126 Jászfényszaru szent István út 1. info@bedekovich.hu 30-579-0164

Tisztelettel kérjük és köszönjük a segítséget!

Kovács Béláné Pető Magdolna

 

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2019/05/05, v - 18:15 - 2019/06/09, v - 18:15