Nézzétek az ég madarait… Madárlesen a Jászságban

Április utolsó napján (2019.04.30.) a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság fotókiállításra invitálta a nagyérdemű közönséget, amelyet Madárlesen a Jászságban címmel szervezett Jászfényszarun, a Szent Erzsébet Közösségi Házban. Idén 15 éve, hogy összefogva másokkal – dokumentáló jelleggel vagy csak a fotóművészet varázserejével – tematikus fotókat mutatnak be.

Az igen változatos, esőillatú, lenge meleg, napsugaras tavaszi délutánon többen jöttek közel s távoli vidékről, akik még a kiadós zápor előtt sétáltak, fotóztak a virágba borult főtéren, megcsodálva annak minden szépségét. A népfőiskola önkéntesei a vendéget váró – sütemény és kávé illatú - készülődés közben rögtönzött tárlatvezetést is tartottak az érdeklődőknek: megnézték a Jászok, Hagyományok, Huszárok fotóválogatást a Petőfi Sándor Művelődési Házban, a Bedekovich térképek nyomában c. térkép és fotókiállítást a Régi Parókián és Penczner Pál képzőművész képeit a közösségi házban.

A "Madárlesen a Jászságban" c. kiállítás tervezője, szervezője Pető István (Jászfényszaru) aki a saját alkotásai bemutatása mellett felkérte a természetfotózásban kedvét lelő ismerőseit, hogy közösen mutassák be a lencsevégre kapott jászsági madárvilágot. Így láthattuk Varga József (Jászapáti) alkotásait. Az általa működtetett Mr. Bene Madártani Szabadidő Központ keretében több lest is kialakított, amelyek remek lehetőséget nyújtanak a madarak fotózására. Célja a természet- és madárfotózás népszerűsítése, fotózási lehetőség kezdő és haladó szintű fotósok számára, gyakorlati, technikai és szükség esetén képfeldolgozási segítségnyújtás. Szűcs László (Budapest) a Foto Natura Természetfotósok Egyesületének elnökhelyettese. A szervezet a természetszerető és óvó, azt művészi szinten megörökítő „művészlelkek” baráti közössége. Az IFWP nemzetközi fotópályázatán már többször is kimagasló teljesítményt értek el a magyar alkotóik eredményes szereplésével s több alkalommal adtak ki saját természetfotós albumot. Vallják: „Igyekszünk a szabad Természetben úgy alkotni, hogy semmin ne hagyjuk ott kezünk nyomát, miközben örök pillanatokat próbálunk meg elragadni az Élettől. Amikor sikerül, valóban igazi művésznek érezheti magát az ember.” Danis János - Duflex Fotográfiai Stúdió (Gödöllő) művészeti vezetője, EFIAP/p fotóművész (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség EFIAP platina minősítése), 2018. év fotóművésze (Magyar Fotóművészek Világszövetsége), Örökös Fotóművész. Főképp 2002-ben kezdődő hosszas romániai tartózkodása idején, székelyföldi útjai során – kezdett ismét a fotózással is foglalkozni, olyannyira, hogy ez a fontos hobbi fokozatosan életformájává vált. A madárfotózás élményét itt, a jászsági lesen tudta igazán elmélyíteni. Ács Dávid (Jászfényszaru) amatőr természetfotós életét egy ajándékként kapott (2012) egyszerű kompakt fényképezőgép indította el s ő is a jászsági lesen Varga József Mr. Bene Madártani Szabadidő Központjában „nevelkedett”. A fotósok mindegyike - a cserkelés (természetben járás) mellett – megfordult már a madáritatós lesnél, a hol a kiállítás remekművei is készültek.

A nagyszámú érdeklődő közönséget Farkas Kristóf Vince történész muzeológus köszöntötte, a kiállítás megnyitására Urbán Sándort a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Helyi Csoport elnökét - aki emellett a JÁSZKUN Természetvédelmi Szervezet elnöke is - kérték fel.
A megnyitó beszédben többszörösen is elhangzott: vigyázzunk az élővilágra, mint a szemünk fényére. A program, mint ez a kiállítás is nem csak a felelős gondolkodást és szemléletet kívánja kialakítani, megerősíteni, de törekszik arra is, hogy minden érzékszervünket megmozgatva, használva jusson el ezek felismeréséig. Felállítsa, kimozdítsa az embert a passzivitásra késztető falak közül, a számítógép és a tévé elől, és aktív, cselekvő magatartásra motiválja őket.

Milyen csodák élnek velünk? Ismerjük- e közvetlen környezetünket? Tudjuk-e, hogy milyen virágok, fák, füvek, madarak, lepkék élnek körülöttünk? Tiszteljük-e az életet? Élőlény társaink, egy gyönyörű virág, vagy egy szép lepke, madár azért él a földön, hogy fenntartva a biológiai egyensúlyt, örömet jelentsen számunkra, nem azért, hogy könnyű szerrel letépjük, eltapossuk, elpusztítsuk.

Az élővilág megőrzésének első feltétele, első lépése a megismerés – ezt szolgálja egy-egy ilyen kiállítás is. Hiszen amit nem ismerünk, azt szeretni és védeni sem tudjuk. A második lépés a megszeretés. Ha ismerek, szeretek valakit vagy valamit, akkor általában jó és szép élmények, emlékek kötnek össze vele. Ezt is szolgálja e kiállítás létrejötte. A harmadik lépés az ismeretségre és szeretetre építve a másik élőlény életének védelme – ez a fenntarthatóságra való törekvés.

Amit elpusztítunk, az örökre hiányozni fog. Mi leszünk szegényebbek, ha eltűnik egy nagyra nőtt fa, egy nyíló virág, vagy egy éneklő, szárnyaló madár. A mesterséges környezet mindig sivár, egyhangú, szürke, míg a természetes táj színes, sokszínű, élettel teli, mozgalmas, megismerésre, felismerésre, játékra csábító.

"Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?

Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál?"
(Máté 6; 26,27,25)

A népfőiskola így talált kapcsolatot a természetvédelem és a fotóművészet között. A kiállítás megtekinthető 2019. június 12-ig.

A programra a Korhatártalan Akadémia – Bedekovich hagyományok és innováció Jászfényszarun és térségében című GINOP-3.3.3-17-2017-00104 azonosító számú projekt Digit modul keretében és Jászfényszaru Város Önkormányzata támogatásával kerül sor.

Kovács Béla
projektvezető
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

A tartalom érvényessége: 
2019/05/04, szo - 18:15 - 2019/06/09, v - 18:15