Mi is 25

A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság, mint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) nyertes pályázója meghívást kapott az NKA 25 programsorozat fesztiválnyitó gálaestjére, 2018. szeptember 23-ra, amely a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben került megrendezésre.

A Népfőiskolai Társaság Jászfényszarun hirdette meg az NKA által is támogatott 20. komplex művészeti és honismereti táborát, amely 2018. augusztus 7-11 között zajlott. A tábor megvalósításában önkéntes közreműködőket – köszönetünk jeléül – hívtuk meg az NKA 25 fesztiválnyitó gálaestre. A műsorban az NKA által támogatott előadó-művészeti területek egy-egy prominens képviselője lépett fel, aki már az első évben, 1994-ben támogatást nyert. Melléjük egy-egy ifjú tehetséget hívtak a jelenlegi pályázói körből. Kettejük közös, csak erre az alkalomra született produkciója - az NKA-ra jellemző állandóságot és megújulást megjelenítve - képviselte az adott művészeti ágat. A közreműködtek többek között: Molnár Piroska, Lóci Játszik, Balázs János, Győri Balett, Novák Péter és a Fölszállott a páva fiatal tehetségei, Magyar Nemzeti Táncegyüttes (művészeti vezető: Zsuráfszky Zoltán), Sarjú Banda, Novák János, Bíró Eszter, Etnofon Zenei Társulás, Brasch Bence, Purcell Kórus és Orfeo Zenekar. Látványelemek az NKA Képzőművészet Kollégiuma és a Fotóművészet Kollégiuma nyertes alkotásainak vetítése.

Jó felépítésű kiállás - A kulturális alap estjét Lőrinczy György, az NKA alelnöke, az est szerkesztője úgy építette fel, hogy az összes kollégiumot egy idősebb és egy fiatalabb művész segítségével tegyék bemutathatóvá. Értelemszerűen a legtöbb műsorszám a színpadon elevenedik meg, néhány csak mozgóképes formában van jelen. Az egyben klasszikus és progresszív Győri Balett például jó érzékkel uralja a színpadot, miközben Balázs János zongoraművész a Piano Plays című, Liszt és Wagner műveire komponált darabból tesz dallamokat a táncosok alá. Marjai Lili Anna balettművész, a Győri Balett nemrég Taps-díjjal elismert fiatal előadója nyugodt, visszafogott léptekkel mutatkozik be a hangversenytermi közönségnek, néhány perc múlva pedig a férfi-női kapcsolatokat, a párválasztás dinamikáját mutatja be rendkívüli mozgáskultúrával és férfi pályatársai célravezető segítségével. Magam sem gondoltam volna, hogy nyolc félmeztelen és alsónadrágos férfi ilyenfajta elismerés hangját szólaltatja meg bennem, már ezért öröm volt megismerkednem ezzel a műsorszámmal. Balázs János zongorajátéka most is felülmúlhatatlan és alázattal teli! (szerző)

Az, ahogyan az Etnofon Zenei Társulás zenészei Novák Péter nagyszerű énekelőadását segítik, példaértékű és pazar. „Kiválasztott népnek lenni mindig csak a baj” – fújja forgószél módjára Novák, majd később arról dalol, hogy harmincnyolc szentet adtunk a római katolikus egyháznak, ezek mindegyike Árpád-házi. Ritkán adódó lehetőség szólóverbunkot ilyesformán megelevenedve látni: Novák teljesítménye csodálatos, telve van energiával, és vidámságot áraszt. Amikor egy népdal jellegű nóta végén a Hey Joe refrénje, majd a Hey Jude emblematikus sorai csengenek vissza, nem meglepő, hogy a közönség nehezen állja meg, hogy az ülőhelyek között ne kezdjen táncot ropni. A tizenévesekből álló Sarjú Banda, valamint Kubinyi Júlia és Csizmadia Anna népdalénekesek által kiegészült formáció vándordalai szintén sok energiáról és hibátlan technikáról árulkodnak. (Galéria: https://kulturpart.hu/2018/09/25/jo_felepitesu_kiallas?fbclid=IwAR1JBX8t... (KULTÚRPART, Mészáros Márton, Fotó: Bartos Gyula)

A program, reméljük – mint ahogyan számunkra is - felejthetetlen élményt adott azoknak, akik el tudták fogadni meghívásunkat.

2018-ban ünnepli fennállásának negyedszázados évfordulóját a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság. Ennek alkalmából rendezzük meg a „25 év 25 esemény” programsorozatot, amely megvalósítására 2018. július 1. és 2019. június 30. között a Korhatártalan Akadémia – Bedekovich hagyományok és innováció Jászfényszarun és térségében című GINOP-3.3.3-17-2017-00104 azonosító számú projekt keretében és Jászfényszaru Város Önkormányzata támogatásával kerül sor.

Kovács Béláné Pető Magdolna

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2018/09/28, p - 20:45 - 2018/10/31, sze - 20:45