Erzsébet napi program és az Európai Mézes Reggeli 2016

 Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium az idén 2016. november 18-án (pénteken) rendezte meg az Európai Mézes Reggeli programot. Több mint 90 ezer diák kapott pénteken magyar termelői mézből készült reggelit a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) mézes reggeli programjának keretében.

A mézes reggeliket eredetileg Szlovénia indította el, majd több uniós tagország, köztük Magyarország is csatlakozott a kezdeményezéshez. Magyarország első alkalommal 2014. november 21-én indította a programot, ekkor az Ország teljes területén 67 iskola társult a kezdeményezéshez, 2015-ben pedig már több mint 500 helyszínen tartottak Mézes Reggelit, ahol a helyi méhészegyesületek, termelők és a megyei szaktanácsadók segítségével a gyerekek megismerkedhettek a leggyakoribb hazai mézfajtákkal és meg is kóstolhatták azokat.

A kezdeményezés célja a méhek és az egészséges életmód népszerűsítése, a helyben termelt élelmiszerek megismertetése. Figyelemfelhívás a reggeli fontosságára és az egészséges táplálkozásra. A természetes méz számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, továbbá növeli a szervezet ellenálló képességét, nyugtató hatású, fokozza a belső szervek működését és erősíti a szívet. A méz főleg gyümölcs- és szőlőcukorból áll, így kiválóan alkalmas a gyors energiapótlásra.

Országos kampány - "Mézes reggeli" - részeként, egyben az Erzsébet napi program keretében a jászfényszarui óvodás és iskolás gyerekek is fogyaszthattak mézes teát, mézes kenyér falatkát kóstolhattak, kivetítőn promóciós kisfilmeket láthattak és bekapcsolódhattak az OMME (Országos Magyar Méhész Egyesület) MÉZESNAPLÓ játékába is. A helyi programokat a Jászsági Méhészegyesület tagjai támogatták - Molnár György Méhészete (Jászberény) és Koncsik Béla Méhészete (Jászfényszaru) vett részt az egész napos rendezvényen. Ezzel népszerűsítve a magyar mézet, melynek 80%-át még mindig exportálják a termelők.

Mézes reggeli kisfilmek:
Ovisoknak
https://www.youtube.com/watch?v=9CpQ-3_EEYA
https://www.youtube.com/watch?v=TCGn7YLzO9A
2016
https://www.youtube.com/watch?v=SBnEdS_oVLw

Kovács Béla
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság

 

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2016/11/21, h - 12:00 - 2016/12/21, sze - 12:00