„Csak a szokásos” Erzsébet-napi vásár

Ebben az évben immár 25. alkalommal rendezték meg hagyományőrző Erzsébet napi népművészeti és kézműves kiállítást, helyi termékek vásárát. A régi - új helyszín a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár – 25 évvel ezelőtt is az intézmény adott teret, igényes kiállító helyet a rendezvényeknek. Ennek keretében folytatódtak a Bedekovich emlékév programjai.

A jászfényszarusi Népfőiskolai Társaság névadója idősebb komori Bedekovich Lőrinc, akit a Jászkun Kerület 1779. június 2-án 240 éve választott meg a Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság közös földmérőjévé. Mérnöki tevékenységét 40 éven át nyugdíjazásáig, 1819. novemberéig folytatta. Az idei 200. évi kerek évforduló kiváló alkalmat adott arra, hogy a negyven év szakmai hagyatékát összerendezve, az őszi szakmai konferenciát követően 2019. november 15-én, Jászfényszarun egy kiállítás keretében is megemlékezzenek a geometráról és munkásságáról.

Konferencián a köszöntőt követően „A társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Jászságban” (EFOP-1.3.5-16-2016-00312) című projekt bemutatására került sor a Jász Nagykun Szolnok Megye ESÉLY Szociális Közalapítványa munkatársa Baranyi Brigitta részéről – megtisztelő módon kiemelve a népfőiskola térségben betöltött szerepét.

Majd kétéves együttműködésnek köszönhetően Delineata per Laurentium Bedekovich – Válogatás id. Bedekovich Lőrinc kéziratos térképeiből címmel a Magyar Nemzeti Levéltár Jász Nagykun Szolnok Megyei Levéltára részéről Horváth Gergő igazgató helyettes tárlatvezetést tartott. A népfőiskola új kiadványait Dr. Farkas Kristóf Vince történész mutatta be - Idősebb komori Bedekovich Lőrinc a földmérő és Jászfényszaru városközpontjának régi nevezetességei nyomában – Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára – sorozat részeként. Nemes József regnáló jászkapitány már a műhelybeszélgetések során osztotta meg gondolatait velünk – először jár városunkban, s nem jött üres kézzel – kézműveseket is hozott magával. Külön öröm volt számára, hogy fiatalokat is látott a konferencián – van kinek átadni a tudást, a tapasztalatot, az életérzést, a kulturális örökségünket. A jó gyakorlatoknak köszönhetően itt igazán megtapasztalható, hogy a hagyományokat nem ápolni vagy csak őrizni kell, hanem megélni. Nagy Józsefné egy „rendkívüli történelemórára” adott lehetőséget a nyolcadik osztályos gyermekeknek. További vendégek voltak: Bardócz-Tódor András a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem, Gábor Dénes Főiskola óraadója, fizika tanár, csillagász, pedagógiai történész, hagyományőr. Dr. Turóczyné Veszteg Rozália a Magyar Népfőiskolai Társaság Etikai Bizottság elnöke. Dr. Fleisz János történelemtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestületi tagja, egyetemi magántanár (ELTE, Pécsi Tudományegyetem), a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, felesége Fleisz Judit Asszony, középiskolai történelemtanár, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum egykori aligazgatója, a várad-velencei Lisieux-i Kis Szent Teréz Nőszövetség elnöke. Az önkormányzat részéről Bordásné Kovács Katalin intézményvezető, Illés Péter projektiroda vezetője, Németh András mérnök informatikus, Réz Bertold rendszergazda informatikus segítette a program sikeres megvalósítását, a fotódokumentáció elkészítését. Rendezvényen részt vett a Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője Glonczi Rudolf. Az események nyilvánosságáról gondoskodtak: a Mi újság Fényszarun c. helyi lap felelős szerkesztője Sugár Istvánné, Új Néplap és szoljon.hu újságírója Illés Anita és fotóriportere Gémesi Balázs, Jászsági Térségi Tv szerkesztő riportere Banka Csaba és operatőre Lakatos Zoltán – munkájukat köszönjük.

Az ebédet követően egy várostörténeti séta keretében bemutatásra kerültek a városközpont történelmi értékei, a népfőiskola gondozásában látható kiállítások – Rimóczi kastély, Régi Parókia, Szent Erzsébet Közösségi Házban, majd Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester asszony fogadta a vendégeket, bemutatva a városházát s az új terveket. E séta és műhelybeszélgetések során együttműködési lehetőségek feltárására, a helyzet adta ötletbörzére (brainstorming) is sor került. A Jász Nagykun Szolnok Megye ESÉLY Szociális Közalapítványa online adatbázist épít a helyi termékek felméréséhez, ehhez többen csatlakoztak már a jelenlévő kiállítók közül. Érdekességként tudtuk meg azt is, hogy Mautner Zsófia szakács, műsorvezető, közgazdász, gasztroblogger is felvette már a kapcsolatot az adatbázisban szereplő helyi termelőkkel.

Délelőtt az Erzsébet napi vásár mellett kísérő rendezvényként az Európai Mézes Reggeli program zajlott - a Jászfényszarui Napfényóvoda gyermekei magyar termelői mézből készült reggelit – kóstolót kaptak. A programba Koncsik Béla helyi méhész kapcsolódott be a termelői méz felajánlásukkal és népszerűsítő bemutató programokkal. Délután a Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylet szervezésében a Szeretet köteléke címen Czifra Orsolya nővér tartott előadást a Vinculum Caritatis Közösség tevékenységéről s az ő „szerepéről”, a közösséghez való csatlakozásáról.

A rendezvény Jászfényszaru Város Önkormányzata és a Jászok Egyesülete támogatásával, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára szakmai együttműködésében valósult meg. Szervezők: Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság, JNSZM ESÉLY Szociális Közalapítványa, Jászfényszarui Napfényóvoda, Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylet.

Kovács Béláné Pető Magdolna

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2018/11/30, p - 17:30 - 2020/01/31, p - 17:30