Üdvözöljük a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság honlapján!
Tisztelt Látogatónk!
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Jászfényszarun 1993. óta működő Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság tevékenységével mostantól kezdve az internet segítségével is megismertethetjük Önt. Bízunk benne, hogy az itt elérhető dokumentumokat hasznosnak fogja találni.
Weboldalunkon elsődlegesen a felső menüsor segítségével navigálhat, ahol jelen Nyitólap mellett megtalálja a Népfőiskolai Társaság bemutatkozó oldalait, olvashat a hozzánk kapcsolódó eseményekről, valamint névadónkról, Bedekovich Lőrincről. Ezen nagyobb szekciókon belüli oldalakat a bal oldalon található menün át érheti el.
Ha a honlappal kapcsolatban bármilyen észrevétele, kérdése, javaslata van, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk!
Friss hírek
2010. 08. 10.
Már kapható a Pipafüst 2010. augusztusi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Augusztus 20. - Szent István király és az államalapítás ünnepe
- Fényszarusi nyár
- Önkormányzati választások 2010
- A falu legyen önfenntartó!
- Grundtvig partnerség a képzésben
- 95 éves a védőnői szolgálat
- Hungaria Nostra
2010. 07. 17.
A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria, valamint a Jászberényi Nyár szervezői szeretettel meghívják Önt, családját és barátait
2010. július 20-án 16 órára a Jászkürt Fogadóba (Jászberény, Déryné u. 6.) Litkei József festőművész kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: Papp Oszkár Kossuth-díjas festő. A tárlat anyaga válogatás a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria, valamint a Jász Múzeum gyűjteményéből, illetve Litkeiné Fábián Rózsa festőművész kollekciójából.
A mester teljes életművébe betekintést nyújtó kiállítás 2010. július 31-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10-17 óra között, szombaton 10-től 13 óráig.
2010. 07. 15.
Már kapható a Pipafüst 2010. júliusi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Szlovéniai küldetésünk
- Dr. Dobos László - Összetartozunk
- Sirok 2010 - Hittanos tábor
- Semmelweis-nap
- Mitől zöld a Szivárvány Óvoda?
- Szemelvények a képviselőtestület aktuális üléséről
2010. 07. 10.
A minden évben más jász településen megrendezendő Jász Világtalálkozót idén Jászágón tartják. A tradicionális programok: jász kapitány avatása, a Jászságért díj átadása, jász települések felvonulása, csoportok bemutatkozása képezi a szombati nap gerincét, ezen kívül kiállítások, sportesemények, találkozók, konferenciák gazdagítják az eseménysort.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2010. 06. 21.
Balatonszepezd Község Önkormányzata Képviselő-testülete közéleti munkássága elismeréseként Balatonszepezd Község Díszpolgára kitüntető címet adományoz Dr. Sz. Tóth Jánosnak.
A kitüntetés átadására a 2010. évi augusztus 20-i ünnepséghez kapcsolodóan kerül majd sor. A díj átadását követő baráti hangvételű köszöntésre mindenkit szeretettel várunk a Balatonszepezdi Népfőiskolán.
2010. 06. 20.
Már kapható a Pipafüst 2010. júniusi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Beszámoló a Jászok XVI. Világtalálkozójáról
- Mikszáth álmán, az íróóriás
- Megemlékezés a trianoni békeszerződés 90. évfordulójáról
- Szemelvények és vélemények a képviselőtestület aktuális üléseiről
2010. 05. 14.
Már kapható a Pipafüst 2010. májusi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Ballagás a középiskolákban
- Magyarországot választjuk
- Esélyt a vidéknek, vidéki esélyek
- Élő kövek, lelki ház - Egyházközségi képviselőtestületi tagok találkozója
- Jász Majális
- Ünnepélyes üzemcsarnok-avatás az Ipari Parkban
- Tájékoztató a képviselőtestület április 28-i üléséről
- "Miénk itt a tér" - Iskolai projekthét a gyakorlatban
2010. 05. 05.
Interjút készített a Magyar Hírlap Sz. Tóth Jánossal, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnökével:
A Magyar Népfőiskolai Társaság abból indult ki, hogy az elmúlt húsz esztendőben az oktatási és kulturális, valamint a munkaügyi kormányzatok lényegében elmulasztották a magyar hagyományokra és a legfejlettebb EU-tagállamok mai gyakorlatára alapozva megvalósítani a közösségi művelődés és a felnőttkori tanulás átfogó újjáépítését. A következményekkel ma már közvetlenül szembesülhetünk – áll abban a kísérőlevélben, amelyet Szigeti Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke, egyetemi docens szignált, amikor minden eddig megválasztott képviselőnek elküldte a felnőttoktatást megreformáló munkatervét. A tanulmány címe: Művelt nép – emelkedő ország, alcíme: Egy kitörési esély.
2010. 04. 15.
Már kapható a Pipafüst 2010. áprilisi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- A 2010-es parlamenti választások első fordulójának eredménye
- Mikszáth Kálmán: 1885 - A Tisztelt Ház
- "Talentumok Jászfényszaruért"
- A húsvéti ünnepkör nagyböjttől fehérvasárnapig
- Beszélgetés Selmeczi László régésszel a Jászfényszarun zajlott ásatásokról
- Tájékoztató a képviselőtestület március 17-i és 24-i üléséről
2010. 03. 15.
Már kapható a Pipafüst 2010. márciusi száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- A forradalom és szabadságharc eseményei ász-Nagykun-Szolnok megyében
- Interjú Versegi Lászlóval, az Ipari Centrum Kft. ügyvezetőjével (2. rész)
- Integrációs, képességkibontakoztató program Jászfényszarun
- "A kő marad" - felolvasóest Wass Albert műveiből
2010. 02. 15.
Már kapható a Pipafüst 2010. februári száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Interjú Versegi Lászlóval, az Ipari Centrum Kft. ügyvezetőjével (1. rész)
- Öt választás Jászfényszarun
- Vendégeink voltak a jászárokszállási műkedvelő színjátszók
- Koszta Hetegurov: Vadászat kaukázusi turra (2. rész)
- Zsámboki Richárd fotókiállítása Jászfényszarun
2010. 01. 31.
Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a „Vállalkozásfejlesztési lehetőségek 2010-ben” című fórumra, melynek keretében az aktuális munkaerő-piaci információk mellett, az eszközbeszerzésre, infrastruktúra- és telephelyfejlesztésre irányuló visszatérítendő és vissza nem térítendő jelenlegi és tervezett pályázati lehetőségek is bemutatásra kerülnek a vidékies települések és a városok mikro-, kis- és közép- és nagyvállalkozásai számára!
Bővebben...
2010. 01. 20.
Köszönjük, hogy az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával (55.231,- Ft) támogatták szervezetünk céljait, munkáját! Az Önök támogatása hozzájárult ahhoz, hogy továbbra is megjelentethettük a civil újságot. Új kiadványunkat – Zarándokúton a Jászságban - is sokan kezükbe vehették, fotókiállítást mutattunk be a helyi Fotóműhely képeiből és az év végére naptárat, kalendáriumot adhattunk ki. Többen csatlakoztak a szakmai programjainkhoz, résztvevői voltak a szakmai tanulmányútjainknak – belföldön és külföldön egyaránt.
Bővebben...
2010. 01. 15.
Már kapható a Pipafüst 2010. januári száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- A 13. Jászkun huszárezred rövid története (2. rész)
- Egy sokoldalú irodalmár, egy államférfi és egy zeneszerző
- Újévi koncert Jászfényszarun
- Koszta Hetegurov: Vadászat kaukázusi turra (1. rész)
- Kiskalendárium
- Regionális szakmai nap, hospitálás Jánoshidán
- Tájékoztató a képviselőtestület december 16-i üléséről
- In vino veritas!
2009. 12. 15.
"Pilinszky János szavai szerint az advent a várakozás szentsége. Így, advent derekán járva feltehetjük magunknak a kérdést: mire vagy kire várunk? Várhatunk arra, hogy a csillogó-villogó karácsonyfa alá érkezve talán a mi lelkünkben is beoson néhány jószándékú láng. Talán arra várunk, hogy végre kipihenhetjük karácsony ideje alatt éves fáradtságunkat, lerogyva az ünnepi asztal elé.
Várhatunk azonban valakire is. Arra a valakire, akinek a születésnapja van s akire tulajdonképpen nem is kell várni, hiszen már megszületett egykor Mária karjaiba, s most is velünk van. Adventben csupán lehetőségünk nyílik arra, hogy lelkünkről letisztogatva a rárakódott port, újra befogadóvá váljunk a Gyermekre, aki által a szeretet jött el közénk..."
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 12. 12.
Az Észak-Alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum kapacitásának fejlesztése, valamint, hogy a CEF működésével hatékonyan biztosítsa a társadalmi szervezetek részvételét a területfejlesztést érintő döntések meghozatalában. Ezen kívül szeretnénk, ha minél több civil szervezet csatlakozna a CEF munkájához, és aktívabban részt vehetnének a kistérségi, regionális fejlesztési tervek kidolgozásában, megvalósításában azok a civil szervezetek is, akiknek nincs módjuk formális csatlakozásra a CEF munkájához.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 11. 25.
Ezzel a címmel rendezte meg Népfőiskolánk a hagyományos Erzsébet napi programon azt a kerekasztal-beszélgetést, amely egyúttal a „Zarándokúton a Jászságban” című új könyv bemutatója is volt.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 11. 18.
Már kapható a Pipafüst 19. (2009. novemberi) száma, megvásárolható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Emlékek, képek a múltból - Élt egyszer egy polihisztor dédnagyapa
- A Jászság Népi Együttes előadása
- Itt van az ősz, itt a szüret, majd itt lesz a bor...
- Zarándokúton a Jászságban - a Jászságért
- Korrupció a közbeszerzésben
- Franciaországi jó példa - a helyi termékek boltja
2009. 11. 16.
A héten két új kiadványt jelentetett meg a Népfőiskolai Társaság, melyek bemutatója november 20-án, pénteken 15 órától az Erzsébet napi programok keretében lesz.
Zarándokúton a Jászságban - A Papság Évében a jászági templomokat végiglátogató zarándokút apropóján megjelent könyv fotókkal illusztrálva röviden bemutatja 18 település 21 római katolikus templomát.
Civil naptár 2010 - Egy NCA-pályázat segítségével készítettük el a 2010. évi civil naptárat, amelyben megtalálhatók a jászfényszarui civil szervezetek s a velük kapcsolatban lévő jászsági, megyei szervezetek adattára. A naptár egyes hónapjait a népfőiskolai társaság Fotóműhelyének tagjai által készített fotók díszítik.
Bővebben...
2009. 10. 15.
Már kapható a Pipafüst 18. (2009. októberi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Emlékezés az 1956-os eseményekre
- Színházavató a Jászság fővárosában
- Illemtan leckék II.
- Tájékoztató a képviselőtestület üléséről
- A választó és a választott felelőssége
- Őszi ínyencségek
- Testvérvárosi hírek
2009. 09. 17.
A 16 éves népfőiskola utóbbi hét éves tevékenységében egyre nagyobb hangsúlyt kapott a felnőttképzés, a partnerség, hálózatépítés s azok erősítése – szakmai tapasztalatcserék, „jó gyakorlatok” bemutatása útján – a régiók között az érintettek (önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek) bevonásával.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 09. 15.
Már kapható a Pipafüst 17. (2009. szeptemberi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Vendégségben Zakliczyn város napján
- Kerékpárút - új, veszélyes közlekedési helyzet
- Illemtan leckék I.
- Búcsú a temetői kápolnában
- Civil felmérés a közérdekű adatok hozzáféréséről
- Tájékoztató a képviselőtestület üléséről
- Tanulmányút, tapasztalatcsere a Balatonfelvidéken
2009. 08. 30.
Célunk a Balatonfüredi és a tapolcai kistérségben működő civil szervezetek együttműködéseinek, hálózati rendszereinek megismerése, tapasztalatok gyűjtése volt. Utunk első állomásán: Balatonfüred –Balatonarácson már vártak bennünket a Balaton környékén - nyugodtan mondhatjuk egyik legjelentősebb civil szervezetének a „Nők a Balatonért Egyesületnek” (NABE) a vezetői.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 08. 18.
Már kapható a Pipafüst 16. (2009. augusztusi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- A magyar Szent Korona jelképrendszere
- "Európa a polgárokért"
- Hittantábor Bükkmogyorósdon
- Kínálat a nyár asztalán...
- Múzeumok éjszakája 2009
- Mesél a múlt - II. rész
2009. 08. 09.
Népfőiskolai Társaságunk ismételten sikeresen pályázott, a következő négy témakörben nyert el támogatást az NCA-tól.
Bővebben...
2009. 08. 08.
Jászfényszaru város önkormányzata testvérvárosi találkozók megszervezésére pályázatot nyújtott be és nyert meg. A program támogatja a különböző országok polgárainak és szervezetinek együttműködését, hogy találkozzanak, közösen cselekedjenek, és együtt alakítsák ki saját elképzelésüket egy nemzeteken túlmutató, de a sokszínűséget tiszteletben tartó európai környezetről. Ennek keretében Bors és Zaklicyn testvérvárosok delegációit fogadtuk 2009. július 30 - augusztus 5. között Jászfényszarun.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 08. 08.
Neves vendégek jártak Jászfényszarun az NCA program kapcsán, amely során civil műhelymunkán vehettek részt helyi, térségi, régiós határokon innen és országhatárainkon túlról érkező vendégeink. A beszélgetés során, Jászfényszarun a Rimóczi kastélyban a non-profit szektor határon túli és hazai tapasztalatairól, a szervezetfejlesztésről, hálózatépítésről, közösségi kezdeményezésekről és együttműködési lehetőségekről esett szó.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 08. 07.
Ha kezébe vette a Pipafüst nyári lapszámait a Kedves Olvasó, láthatta s velünk együtt rácsodálkozott, hogy a Jászságban és környékén milyen gazdag nyári programot kínáltak a szervezők. Kitekintve a településekre egymást érték és érik a színvonalas falunapok, a különböző fesztiválok, nyári programsorozatok. Számtalan remek ötletet láthattunk, tapasztalhattunk, tanulva másoktól is. Saját ötleteket és tapasztalatokat gyűjtve régóta foglalkoztatja a lakosságot és a civileket „miért nincs itt semmi... vagy mit tervezzünk, tegyünk …” gondolata, hogy a település közösségi életét gazdagítva, de másoknak is színes programot nyújtva bővítsük a kínálat kosarát . Miért? Hogy jó legyen itt élni (jó az érzés, hogy tettem valamit az asztalra s nem is kényszerből, hanem jó szívvel) s mások is szívesen jöjjenek hozzánk.
Bővebben...Bővebben...Fényképek a rendezvényről... További fényképek...
2009. 07. 20.
Az együttműködés célja: olyan projektgazdák segítése, fejlesztése, akik vidéken élnek és különböző nehézséggel küzdenek. Közülük Franciaországban, Lengyelországban, csakúgy, mint hazánkban kiemelt szerepet kapnak a nők, mint hátrányos helyzetűek által végzett, irányított projektek (a nők a családban, a gazdasági - politikai életben több funkciót látnak el).
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 07. 12.
Már kapható a Pipafüst 15. (2009. júliusi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Jászladányi falunapok
- 85. éve avatták fel a Hősök Szobrát
- Penczner Pál kiállítása
- Mesél a múlt, I. rész
- Balesetmegelőzés
- Egyházközségi zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra
2009. 07. 11.
2009. július 11-én a BLNT képviseletében vettünk részt a Jászapáti Aratónapon. Reggel, jó időben megtörtént a Kakaspörkölt Főzőverseny tűzgyujtása (több, mint 30 csapat nevezett a versenyre) s az aratópárok is kivonultak a népdalkörök kíséretében a kézi aratás színhelyére. Itt ideális körülmények várták a vállalkozó szellemű viseletbe öltözött párokat - az éjszakai eső elmosta a forró nyári napok porát - s így még mezítláb is "kényelmesen" lehetett dolgozni a tarlón. Fogatok szállították a vendégeket az egyik helyszínről a másikra s aki nem volt rest, gyalogosan járhatta be a gazdag program helyszíneit.
Fényképek a rendezvényről...
2009. 07. 09.
Élmény ez a tér! S valóban - a település központjában a főtéren meglepő látvány tárult a szemünk elé: a kézművesek, árusok utcája, a rendezvénytér, a kitűnő technika (minden jól hallható volt), a vásári kikiáltók közhírré tették a soron következő programokat, lehetőségeket (Családi programok), a gyönyörű csobogó - kút s a település díszpolgárainak a táblái, kézlenyomata emlékhely egyik látványossága, hogy a település díszpolgárainak kézlenyomatával ékesítik azt. Mint azt Dankó István polgármester elmondta a jeles személyiségek életműve, „keze munkája” már önmagában is nyomott hagyott Jászladányon, ennek is emléket állított az új alkotás.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 07. 09.
Jászdózsa Önkormányzata 2009 július 3-5. között rendezte meg a XV.Dósai Napokat. A XIX.sz. elején épült Tarna hídja szépséges látványa készteti megállásra a betérő vendéget, majd a Jászsági Társulás munkatársai láttak el kellő információs anyaggal bennünket - az érdeklődő vendégek pedig keresték s kérték a Pipafüstöt. A következő lépésnél pedig megkóstolhattuk a "Jászok Kincse" dósai artézi kút üdítő (jelentős jodid tartalmú) vizét s megtudhattuk, hogy a 221 méteres mélyfúrású, vörösréz béléscsöveskút egyedülálló hazai műszaki szakmatörténeti emlék, rusztikus kifolyójával idegenforgalmi nevezetesség. Neve védelem alatt áll s 2003-ban elismert természetes ásványvízzé minősítették.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 06. 10.
Már kapható a Pipafüst 14. (2009. júniusi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Szerkesztői üzenet ballagásra
- Íjásztalálkozó és verseny Jászfényszarun
- Tájékoztató a Képviselőtestület üléséről
- Az Európai Parlamenti választások jászfényszarui eredményei
- A Horz Banda első lemezbemutatója
- Integrációs, képességkibontakoztató program Jászfényszarun
- Civilek és vállalkozók az európai vidék jövőjéért
2009. 05. 20.
Ferenczi János, a Duflex Fotográfiai Stúdió tagja
Himalája életképei az 1960-as években című önálló fotókiállítására hívta meg a BLNT Fotóműhelyének tagjait, ismerőseit, barátait.
Bővebben...
2009. 05. 19.
Még 2008 tavaszán népfőiskolánk az NCA Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumához pályázatot nyujtott be, amelyben a BINCISZ volt a partner szervezetünk. BINCISZ: Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (ernyőszervezet 18 tagszervezettel). A projektben 2 x 3 napos műhelymunkát vállaltunk, egyiket Nagyváradon a BINCISZ-nél, a másikat pedig Magyarországon, Jászfényszarun.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 05. 18.
Már kapható a Pipafüst 12. (2009. áprilisi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- "A legnagyobb szerelmem a családom" - Beszélgetés Maróti Istvánnal
- Nagy esztendők nagy tanúi...
- Gömörszőlős - ökofalu
- Tájékoztató a Képviselőtestület üléséről
- Francia vendégek Jászfényszarun
- Jász ételek
2009. 05. 15.
2009 május 13-án a GRUNDTVIG PARTNERSÉG A KÉPZÉSBEN c. projekt keretében ismét találkozhattunk - most Magyarországon, Szolnokon a lengyel, a francia és a magyar partnerekkel. A délelőtt folyamán a Megyei Közgyőlés alelnöke fogadta a külföldi vendégeket, ahol a megye gazdasági társadalmi életével ismerkedtek a vendégek. Majd projektmunkával folytatódott a program a Verseghy-teremben.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 05. 01.
Ahogy korábban hírt adtunk róla, a Duna TV május 6-án egész napos műsorfolyammal tiszteleg a jászok előtt. A részletes program már
letölthető honlapunkról is.
2009. 04. 30.
2009. április 24-én (pénteken) a Közép-Kelet Európai Vidékfejlesztő Központ szervezésével Jászfényszaruba látogatott a Franciaországi Faluházak Szövetsége (FNFR) delegációja.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 04. 20.
Május 6-án ünnepeljük a Jászok Napját. E napon írta alá Mária Terézia királynő 1745-ben azt az oklevelet, melyben engedélyezte a jászkunoknak régi szabadságuk visszaváltását (redempció). Már most szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a Duna Televízió, a Nemzet Televíziója egész napos műsorfolyammal köszönti az ünnepet. A jeles nap további részleteiről híradással leszünk.
2009. 04. 15.
Már kapható a Pipafüst 12. (2009. áprilisi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- A gyermek a közjó alapja
- Hogyan lesz egy szülőből tánckoreográfus?
- Vendégünk volt Usztics Mátyás
- Tájékoztató a Képviselőtestület 2009. március 25-i üléséről
- Labdarúgásunk múltja: Az Aranycsapat után - a 60-as évek
2009. 03. 11.
Már kapható a Pipafüst 11. (2009. márciusi) száma, kapható a település fontosabb üzleteiben. Ízelítő a tartalomból:
- Március 15. - a magyar sajtó napja
- Új fogorvos Jászfényszarun
- Az öregség nem lemondás - beszélgetés Vígné Zsámboki Ildikóval, a Szociális Iroda ügyintézőjével
- Tűzeset templomunkban
- Hívom a családokat - A házasság tartós életszövetség
- Vidékfejlesztési pályázati tájékoztató a kistérségből
- Délvidék, Szerémség - magyar bor
2009. 03. 10.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Fotóműhelye tagjai 2009. február első hétvégéjét a Balaton mellett töltötték. A cél a téli Balaton fotózása volt. Részben sikerült is téli pillanatokat elkapni, illetve már tavaszi képeket is készíthettünk.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2009. 01. 16.
Szeretettel hívunk minden érdeklődőt 2009. január 24-én 16 órára a gödöllői Petőfi Művelődési Központba, ahol
Duflex Fényképtár No.34 címmel fotókiállítás nyílik meg. A kiállításon a gödöllői Duflex Fotográfiai Stúdió és a jászfényszarui Duflex Fotóműhely tagjainak munkái tekinthetők meg 2009. március 1-ig. Köszöntőt mond Kovács Béláné Pető Magdolna, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elnöke. A kiállítást megnyitja: Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru Város polgármestere.
2009. 01. 16.
Már kapható a Pipafüst 9. (2008. januári) száma. Ízelítő a tartalomból:
- Katonáink emlékére...
- 996-tól 2008-ig - a Pannonhalmi Főapátság és az Apátsági Pincészet
- Társadalmi párbeszéd - a jó kormányzás elve
- Élménybeszámoló a mongol pusztákról (2.rész)
- Tényleg volt Aranycsapat - beszélgetés Csuka Bélával
2009. 01. 15.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt 2009. január 25-én 17 órára a turai Bartók Béla Művelődési Központba, ahol immár harmadik alkalommal rendezik meg azt a két félidős koncertet, ékes levonata a Galga menti térségben folyó magas színvonalú népzenei munkának. A koncerten fellépnek: Szalonna és bandája (Magyar Állami Népi Együttes zenekara), BaHorKa (Jászfényszaru), Galgamenti Dudazenekar (Aszód), Zagyva Banda (Tura), Turai Énekmondók (Tura), Almássy Gonoszok Táncegyüttes (Gödöllő), Tücsök zenekar és Pál Lajos (Püspökhatvan), Emse zenekar (Tura), Bencze Mátyás és barátai (Galgahévíz), Horz Banda (Jászfényszaru), Bonta zenekar (Boldog).
2009. 01. 10.
Elkészült és honlapunkon
olvasható Népfőiskolai Társaságunk 2009. évi programjainak tervezete.
2008. 12. 26.
A 2008. december 19-i Adventi kávéház rendezvényünk vendége a BaHorKa zenekar volt. Az alábbiakban az ő történetüket ismerhetik meg. A három énekeslány Meli, Lili és Sára a Jászság Népi Együttes táncosai, a Boldog Lelkek című műsorra felkészülve kezdtek együtt énekelni. Ebben a műsorban egy szászcsávási cigány éneket dolgoztak fel és innen jött a többi ötlet is a folytatásra.
További információk, ízelítő a BaHorKa honlapján érhetők el.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 12. 24.
Már kapható a Pipafüst 8. (2008. decemberi) karácsonyi duplaszáma, mely egyben a lap megjelenésének első évfordulóját is jelenti. Ízelítő a tartalomból:
- Megkérdeztük a képviselőket...
- Magyar csapat a lengyel testvárváros emlékfutásán
- Tájékoztató a képviselőtestület üléséről
- Élménybeszámoló a mongol pusztákról
- Volt egyszer egy Aranycsapat - Botond FC
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 12. 12.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság 2008 december 19-én, 18.00 órai kezdettel a Rimóczi Kávézóban Kávéházi Estét szervez, amelynek keretében Jászfényszarun is bemutatkozik a BaHorKa együttes.
Ezt követően kerül sor egy kávéházi beszélgetésre, amelynek aktualitása, hogy egy éve jelentettük meg a civil közéleti hírmondó újságot "Pipafüst" címmel. A rendezvény plakátja
letölthető honlapunkról.
2008. 11. 28.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság által megszervezett „A művelődés hete – a tanulás ünnepe” rendezvénysorozat keretein belül került sor a Megtartó Vidék a Jászság országos pályázaton nyertes „Tanulás a fotográfia eszközeivel - Fotográfiai Alkotóműhely” megrendezésére.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 11. 10.
November 21-én 9.00 - 18.00 között ismét megszervezzük az
Erzsébet napi népművészeti és kézműves vásárt, melyre tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt. Ugyan ezen a napon, 14 órától kerül sor a helyi fotóművészeti alkotóműhely kiállításának megnyitására, illetve ezt követően egy kis baráti beszélgetésre. A rendezvény helyszíne: a város központjában, a Petőfi Művelődési Házban (Jászfényszaru, Fürst Sándor u. 1.).
2008. 11. 01.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár minden érdeklődőt szeretettel vár 2008. november 4-én 16.00 órára, a városi könyvtár felújított épületének ünnepélyes átadására.
Köszöntőt mond: Dr. Szili Katalin a Magyar Országgyűlés elnöke, Dr. Garai István országgyűlési képviselő és Ficsor József polgármester. "Hattyúháztól a Hattyúházig" címmel rövid történeti áttekintést ad Kállainé Vereb Mária igazgató. Nyitórendezvényként Bodor Miklós Holló László-díjas grafikusművész "Az Alföld és a felvidéki út" című kiállítását tekinthetik meg az látogatók.
2008. 10. 30.
Verskedvelő olvasóink figyelmébe ajánljuk
Harmath József Himnusz a pávának című, újonnan megjelent kötetét. A könyv 1500 Ft-os áron Jászfényszarun a következő helyeken vásárolható meg: Polgármesteri Hivatal, Városi Könyvtár, É+J Iparcikk Áruház, ELEKTRO ALFA Villamossági szaküzlet, Kornélia Divatáru bolt, Papírbolt, Kleopátra Patika, Általános Iskola (Jáger Imréné), Napsugár Óvoda, Takarékszövetkezet.
2008. 10. 18.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) vidékfejlesztéshez kapcsolódó programjaira szombattól nyújthatják be pályázataikat az érdeklődők. Október 18-tól pályázni lehet az ÚMVP vidékfejlesztési tengelye, az úgynevezett hármas tengely programjaira, amelyben a mikrovállalkozások fejlesztése, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, továbbá a vidéki örökség megőrzése jogcím szerepel. Bővebb információ
az FVM honlapján érhető el.
2008. 10. 15.
Honlapunk az NCA által támogatott
első és
második, a Zalai kistérséget meglátogató tanulmányutunk fotóival bővült.
2008. 10. 08.
A Magyar Népfőiskolai Társaság által a "Művelődés hete - a tanulás ünnepe" rendezvénysorozat kapcsán kiírt pályázati felhívására pályázatot nyújtottunk be és el is nyertünk azt. Az így megvalósuló programban kerül sor turisztikai témájú tájékoztató előadásra, illetve egy fotóműhely-munkára.
Bővebben...
2008. 09. 27.
Már kapható a Pipafüst 5. (2008. szeptemberi) száma. A Nemzeti Civil Alapprogram támogatása segítségével lehetőségünk nyílik a lap havi megjelentetésre. A tartalomból:
- Az új könyvtárvezető bemutatkozása
- Térfigyelő kamerák az iskolában
- Tájékoztató a képviselőtestület üléséről
- Beszámoló a zakliczyni babfesztiválról
- A jászfényszarui kegykép története
- Kistérségünk: Jászágó rövid története
- Kistérségünk: 10 éves a Pusztamonostoriak Baráti Köre
2008. 09. 24.
2008. szeptember 19-21. között 3 napos szakmai tanulmányutat szervezett a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság egy nyertes NCA pályázat jóvoltából, így 25 civil szervezeti képviselő és vállalkozó látogathatott el Zala megyébe.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 09. 15.
A népfőiskola a tavasz folyamán több pályázatot nyújtott be a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) által kiírt felhívásokra. Az alábbiakban 5 db pályázatról adunk tájékoztatást.
Bővebben...
2008. 08. 21.
Az Európai Vidék Egyetemeiért Egyesület (APURE) megalakulásának 20. évforduló tiszteletére megrendezett Európai Vidékfejlesztő Egyetemnek a lengyelországi Sucha Beskdizkai Ökológiai és Turisztikai Főiskola biztosította a helyszínt. A programra Magyarországról 37 fő érkezett az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság, a Szolnoki Főiskola a Gödöllői Szent István Egyetem és több megyei civil szervezet képviseletében.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 08. 06.
Augusztus 9-én a Samsung támogatásával különjáratú autóbusz indul a jászfényszarui templomtól a Tarlófesztivál helyszínére, melyre minden buszmegállóban fel lehet szállni. Indulási időpontok:
Templom-Tarlófesztivál (odaút): 9 óra, 11 óra, 13 óra, 15 óra, 17 óra
Tarlófesztivál-Templom (visszaút): 10 óra, 12 óra, 14 óra, 16 óra, 18 óra és 19.15
2008. 08. 04.
Már kapható a Pipafüst 4. (július-augusztus) lapszáma. A tartalomból:
- Három generáció fogorvosa- beszélgetés Dr. Csábi Lászlóval
- Mi lesz veled jászsági turizmus?
- LEADER - Lezárult a tervezés időszaka
- Szülötteink a nagyvilágban - Ézsiás Zsolt
- Beszélgetés Szűcs Antal képviselővel
- Kis magyar társadalmi keresztmetszet
- A magyar bor dicsérete
- Csángó Fesztivál
2008. 08. 01.
Jászfényszaru Város Önkormányzata a várossá válás 15. évfordulója és a település első írásos említésének 575. évfordulója tiszteletére hagyományteremtő céllal Tarlófesztivált rendez, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár.
A rendezvény 2008. augusztus 9-én (szombaton) 9-19 óra között, a 32-es főút körforgalmi csomópontjától a vasútállomás felé haladva a jobb oldali tarlón kerül megrendezésre. Néhány program: tarló hétpróba verseny, gazda-kereskedő találkozó, Jó ebédhez szól a nóta, aratódalok, Cimbaliband koncert
2008. 07. 20.
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány pályázatot ír ki családi vállalkozások tulajdonosai, vezetői számára. Bármilyen típusú családi vállalkozás pályázhat.
A pályázó(k) feladata a saját vállalkozás történetének, jelenlegi működésének és jövőbeni terveinek feldolgozása esettanulmány formájában. A pályamunka beadásának módja: e-mailben kérjük elküldeni 2008. augusztus 17-én 24 óráig Graczka Sylviának a sgraczka@seed.hu címre.
Minden további információ megtalálható a SEED honlapján
Bővebben...
2008. 06. 25.
A Magyar Népfőiskolai Társaság "Az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése - Az EU elvárások megismerése" című programja azt célozza meg, hogy folyamatosan nyomon kövesse és a magyar felnőttképzési szakmai élet számára hozzáférhetővé tegye a 2008 januártól megvalósuló EU kutatási, fejlesztési, publikációs, konferencia, hálózatépítési és módszertani fejlesztési tevékenységeket, amelyek fő tematikája az élethosszig tartó tanulás cselekvési programjának EU szintű fejlesztése. Ennek keretében regionális szintű konferenciákra is sor kerül, mely sorozatnak 2008. június 18-án, Debrecenben tartott állomásán bemutathattuk a "Vállalkozó nők a vidékért" projektünket, mint jó gyakorlatot. A programról bővebben az
MNT honlapján olvashatnak. Itt olvashatnak
beszámolót a konferenciáról és elolvashatják
Népfőiskolánk anyagát is.
Fényképek a rendezvényről...
2008. 06. 20.
Népfőiskolánk részt vett, előadást tartott az "Oktatás, kultúra, hagyományok – mint az újítások és a korszerűsítés forrása" címmel Lengyelországban, Sucha Beskidzkában 2008. június 11-18. között megrendezett vidékfejlesztési egyetemen. A prezentációban Kovács Béláné Pető Magdolna elnök bemutatta a "Vállalkozó nők a vidékért" projektünket, a képzés eredményeit.
Fényképek a rendezvényről...
2008. 06. 17.
A megszokott üzletekben kapható a Pipafüst 3. (május-június) lapszáma. A tartalomból:
- "Nyeregbe, Magyarország" - Beszámoló a Nemzeti Vágtáról
- A jászok XIV. világtalálkozója
- Azt az érzést nem lehet elmondani - Egy volt hadifogoly visszaemlékezése
- Beszélgetés Unger Balázzsal
- A vakáció és az egészség
2008. 06. 16.
Balázs Péter színigazgató második évadját kezdi ősszel Szolnokon a Szigligeti Színházban! Megújult társulat, megújult repertoár!
Aki szeretne csatlakozni az Örkény bérletesek táborához, azt szeretettel várjuk! A vasárnap délután 3 órakor kezdődő előadásokra mindig 1 órakor indul a különjáratú busz. A bérleteket most kell megvásárolni, míg a buszköltséget az előadások napján fizetik a résztvevők. A bérletek ára helytől függően 6500-9900,-Ft-ba kerül, mely 6 előadásra szól. A műsorterv és minden egyéb információ megtekinthető a színház honlapján. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás Bordásné Kovács Katalinnál a 422-002-es telefonszámon, vagy személyesen június 18-ig!
2008. 06. 14.
A Magyar Drámapedagógiai Társaság hálózatépítési projektje keretében a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával az Általános Iskola és BLNT Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye szervezésében 2008. május 10-én 9-16 óráig Térségi Drámás Módszertani Napra került sor Jászfényszarun a Kisiskolában.
Bővebben...
2008. 06. 08.
Április 27-én reggel 9 órakor a verőfényes napsütésben fürdő Rimóczi Kastély orgonaillatba burkolózott nagytermében a hagyományainkhoz híven jász viseletben, pogácsával, gyertyalánggal, polgármesteri köszöntővel, az idén reneszánsz zenével, megemlékezéssel, és az általános iskola kis versmondóival 6. alkalommal köszöntöttük a versbarátokat Jászfényszarun, a kétévente megrendezett Jász Fény Vers-és Prózamondó Találkozón.
Bővebben...
2008. 06. 06.
Az egy éve tartó képzési projekt már lezárult, de egyben
folytadódik is tovább, hiszen további szakmai tapasztalatcserén vettünk részt (Miskolcon, Sárospatakon és Tokajban), illetve - a projekt folytatásaként szerveződik a Vállalkozó Női Klub. A Klub keretein belül került sor a "Vállalkozó női praktikák és fortélyok" című könyv bemutatására Jászfényszarun majd Szolnokon, valamint a "Hetente az egészségünkért" névre hallgató programra (egészségprogram és jóga).
Emellett a VNV program és menedzsmentje bemutatkozott az RTL Klub "Európai Idő" című műsorában is.
Fényképek a rendezvényről... További fényképek...
2008. 06. 01.
2008. május 8-án rendezte meg a MINŐIES Alapítvány „A nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségének megteremtése" - a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által létrehozott - munkacsoport bemutatkozó konferenciáját a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Központjában, melyen Népfőiskolánk képviselői is résztvettek. A konferencia áról beszámolót olvashatnak a
hetek.hu weboldalán.
2008. 05. 20.
A 2008. május 23-án, 19 órára meghirdetett "Kávéházi este" sajnos technikai okok miatt elmarad.
2008. 05. 15.
A Pipafüst újság létrehozásával elindított "Kávéház esték" című közös beszélgetés következő vendége Unger Balázs cimbalmos, zenetanár, a népművészet ifjú mestere lesz. Helyszín: a Rimóczi Kastély kávézója, időpont: 2008. május 23., 19. óra.
2008. 05. 02.
Megjelent a Vállalkozó nők a vidékért projekt tapasztalatait összegző, a program résztvevőit bemutató kiadvány, melynek címe: Vállalkozó női praktikák, fortélyok - elmélet és gyakorlat a mindennapokból.
Bővebben...
2008. 04. 28.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság projektje keretében – melyet a Nemzeti Civil Alapprogram támogatott – 2008. április 18-20. között látogatást tettünk az Észak-Magyarországi Régió központjában, Miskolcon, valamint egy vidéki kisvárosban, Sárospatakon. A „Civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozása, fejlesztése” című projekt (azonosító: NCA-ÖNSZ-07-A-P-0082) 26 résztvevője betekinthetett a régió civil életébe, terveibe, az együttműködési lehetőségekbe.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 04. 27.
2008 április 15-én kedden Jászfényszarun, a Városháza nagytermében az Észak-alföldi Regionális Civil Egyeztető Fórum, a Zöld Kör, az APURE, az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság közös szevezésében rendeztük meg a "Civil szervezetek szerepe a terület és vidékfejlesztésben" című nemzetközi vidékfejlesztési fórumot.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 03. 14.
Ismét kapható a 2004-ben megjelent "Gyökereink - Jászfényszaru a Duflex Fotográfiai Stúdió szemével" című nagy sikert aratott kiadványunk. A Bedekovich Füzetek ötödik tagja 1900Ft-os áron vásárolható meg.
"Ezek a színes és tudatosan vállalt fekete-fehér fotók elmondják, hogy ez az alkotóműhely milyen arcot lát, ha rátekint Jászfényszarura és annak népére. A kezdet, a könyv első lapjai a tájról szólnak. Arról a tájról, amelyet nem az ember teremtett, mely sokkal régibb annál, mint amikor megjelentünk, és elkezdtük átalakítani. Benne van tehát a felnevelő táj – ahogyan mi, elszármazott jászok mondjuk – ahonnan gyökerezünk, eredünk, származunk. Benne van minden gyönyörű színével, illatával, hangulatával, évszakaival.
Ahogy a könyvben haladunk előre, előttünk áll az ember által teremtett érték, azok a helyek, amelyek a hétköznap s az ünnep helyszínei, elsősorban a hité és az emlékezésé: a templom és a temető. Megjelenik az ember legfontosabb eszköze, a keze, amivel alkot. Amivel megvalósítja azt, amit az agyával kigondolt. Kezek sorát látjuk itt végig: nagyítót tart, farag, rétest nyújt, gobleint varr, mutat… Hihetetlen tudatossággal jönnek egymás után a kezek, amelyek teremtik a jelent és amelyek révén megszületetik a múlt.
Ha pedig rátekintünk a könyv további részére – a hagyomány az, amely középpontban áll. Ez tart meg bennünket, s ez oly kedves a Duflex Stúdió munkatársainak. Látom a Szűcs Mihály Huszárbandérium tisztjeit, vitézeit. Látom az Isten házát. Látok egy esküvőt, amely első lépés a jövendőhöz. S látom a jövő igazi letéteményeseit, a fiatalokat. A szőke hercegnők és a fekete princesszek együtt vannak ennek a könyvnek a lapjain ugyanúgy, mint az életben, Fényszaru és a Jászság településein."
(Dobos László gondolatai a könyvbemutatón)
2008. 03. 03.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság aktuális közgyűlését 2008. március 18-án (keddeb), 15.30-tól a Petőfi Művelődési Ház klubtermében tartja. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 2008. március 18-án 16.00 órakor, változatlan napirend mellett kerül megtartásra. A meghívó és a napirend
letöltehtő honlapunkról.
2008. 03. 02.
Sikeresen lezajlott a VNV-projekt zárókonferenciája, melyen áttekintettük a program eseményeit, eredményeit, illetve átadtuk a végzést igazoló tanúsítványokat.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 02. 18.
2008. február 23-án, szombaton, 10 órai kezdettel kerül sor a "Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán" című projektünk zárókonferenciájára. Helyszín: Rimóczi kastély, Jászfényszaru, Szabadság tér 16. Minden résztvevőt és érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvény
programja és meghívója letölthető honlapunkról.
2008. 02. 10.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság 2008. január 22-én, Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézetben rendezte meg
A szociális szövetkezetek társadalmi és jogi hátterét, mai gyakorlatát és jövőbeni lehetőségeit bemutató regionális fórumát.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2008. 02. 01.
Köszönjük, hogy az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával (78.717 Ft) támogatták szervezetünk céljait, munkáját. Célunk továbbra is segíteni a helyi közösség szerveződését, a népfőiskolai tevékenységet.
Kérjük Önöket, hogy továbbra is támogassák a személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával Társaságunkat, programjaink megvalósulását! Társaságunk adószáma (mely a felajánlásnál feltüntetendő): 18822197-1-16.
A törvényi szabályozás 2007. évi módosítása következtében lehetőség nyílik arra, hogy adójának 1+1 százalékának felhasználásáról a bevallás részét képező 0753-D lapon rendelkezzék, és azt a bevallásával együtt elküldje.
Bővebben...
2008. 01. 15.
2007. január 14-én 16.00 órakor került sor a jászfényszarui Polgármesteri Hivatal dísztermében az új esztendő első Civil Fórumára. A jászfényszarui Civil Fórum és az önkormányzat Oktatási, Kulturális Bizottsága együttes ülésén megjelent a város polgármestere, Győriné dr. Czeglédi Márta is.
Bővebben...
2008. 01. 08.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság az NCA Önszerveződés Területi és Szakmai Együttműködés Kollégiumához 2007. május 15-én a „Részvételi demokrácia és a demokratikus intézményrendszer feltételeinek támogatására” pályázati kiírásra pályázatot nyújtott be. A pályázati kategória: „Civil együttműködések, érdekképviseleti és egyéb hálózati rendszerek létrehozása, fejlesztése”. Pályázatunkat az NCA kollégiuma támogatásra méltónak ítélte.
Bővebben...
2008. 01. 07.
A SEED Kisválalkozás-fejlesztési Alapítvány 2007. szeptember 1-től az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ESÉLY/2007-7143 pályázata jóvoltából új projektet indított "Teremts esélyt magadnak és másoknak!" címmel. A projekt célja a munkaadói oldal leghátrányosabb helyzetű - ugyanakkor számszerűen a legnagyobb - csoportjának, a mikrovállalkozóknak, valamint a munkaerő piacon hátrányos megkülönböztetést elszenvedő munkavállalók egymásra találásának segítése. A projekt részleteiről a levelemet záró, a projektet bemutató rövid szövegből, vagy honlapunk kapcsolódó oldalán (http://www.seed.hu/cikkek/temm) tájékozódhat.
A projekt részét képezi többek között egy Nyilvános Fórum működtetése, ahol mikrovállalkozók, munkavállalók és szakértők hozzászólásait, tapasztalatait, javaslatait kérdéseit egyaránt várjuk. Kérjük látogassa meg, és ajánlja más érdeklődők figyelmébe is a fórumot, amely itt található: http://forum.seed.hu/posts/list/34.page
2008. 01. 04.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság az NCA Civil Szolgáltató. Fejlesztő és Információs Kollégium által kiírt „Civil szervezetek szakmai tanulmányútjainak támogatása” pályázati kiírásra 2007. május 10-én pályázatot nyújtott be. A pályázat címe: „Együttműködés, hálózatépítés két régió civil és vállalkozó női között”. A projektet az NCA kollégiuma támogatásra méltónak ítélte.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 12. 27.
Útjára indult Jászfényszaru új, hangsúlyozottan civil lapja, a Pipafüst. A szerkesztők célja, hogy minden jobbító szándékú vélemény és törekvés teret kapjon benne. Független, elfogulatlan, pártpolitikától mentes újságként az olvasókról és az olvasókért kíván szólni.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 12. 25.
November végén és december elején újabb tréningekkel folytatódott a VNV-projket.
Bővebben...
2007. 12. 20.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság elkezdte a VNV-projektrésztvevők által választott alternatív képzéseiket. A tréningek keretében a távmunka témakörével ismerkedhettek meg a résztvevők. Az 5 modulból álló képzés során a hallgatók betekintést nyerhettek, nyerhetnek a távmunkával kapcsolatos ismeretekbe, módszerekbe, a hozzájuk kapcsolódó távmunka-pályázatokba, a pályázatírásba, az üzleti tervezésbe.
Bővebben...
2007. 12. 09.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Fényszaruiak Baráti Egyesülete szeretettel hív mindenkit Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából 2007. december 16-án (vasárnap) 16 órakor, a zeneszerző születésnapján, Jászfényszarun, a Sárga Iskola színháztermében tartandó Adventi Kodály-koncertre.
A műsorban Kodály Zoltán művei, karácsonyi dalok és szerzemények hangzanak el. Közreműködnek: Szabó Krisztina (énekművész), Mezei Rita (zongoraművész). A belépés díjtalan.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 11. 14.
A lenti fotóalbumban látható képek a november 11-én, Szolnokon megtartott tréningnapon készültek, melynek témája a távmunka volt. A foglalkozást Dr. Laczkó Zuzsa (SEED Kisvállakozás-fejlesztési Alapítvány) vezette.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 11. 10.
2007. november 16-án, pénteken, 9-17 óra között a Petőfi Művelődési Házban ismét megrendezzük a hagyományos Erzsébet napi kézműves vásárt, valmint a hozzá kapcsolódó kísérő rendezvényeket, melyek vezérfonala a Szent Erzsébet-évforduló és a futó VNV-projekt lesz. A rendezvény plakátja
letölthető honlapunkról.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 11. 10.
Az alábbi fényképekkel illusztráljuk a projekt legutóbbi, szolnoki képzési napját, melynek témája az internethasználat, online munka volt.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 11. 04.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaságnak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány ROP hálózat megbízásából az Aditus Pályázati Tanácsadó Kft-hez benyújtott „Családi napközi hálózat a Jászságban, három megye, három régió határán” c. pályázatunk támogatásban részesült.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 11. 02.
Két fényképalbummal mutatjuk be a VNV-projekt aktuális történéseit. Az első a szolnoki tréningnapokba, a második az 1. Projket Előrehaladási Jelentés készítésébe enged bepillantást.
Fényképek a rendezvényről... További fényképek...
2007. 10. 17.
Les objectifs du projet : créer une tradition de coopération dans la région de la Grande Plaine hongroise, et donner la possibilité, pour le développement durable du monde rural, aux femmes entrepreneurs ou projetant une entreprise d'affermir leurs compétences professionnelles, afin de pouvoir venir à bout des désavatages provenants des expectations de rôle dans la société, de pouvoir vaincre les difficultés et pour lancer une communication entre de différentes secteurs.
Bővebben...
2007. 10. 16.
A „nyáriszünet” után 2007. szeptember 15-tel folytatódtak a „Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán” c. projekt (HEFOP 1.3.1-06/1-2006-11-0039/2.0) képzései, tréningjei, tanácsadásai.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 10. 16.
2007 október 12-én ünnepélyes keretek között megnyílt az Európai Vidék Egyetemeiért Egyesület Közép-Kelet Európai Vidékfejlesztő Központja Szolnokon a Szapáry út 19. sz. alatt. Ehhez kötődően a Megyeháza dísztermében egy nemzetközi konferenciára került sor. A konferencia résztvevőit JNSZM Közgyűlés részéről Kovács Sándor alelnök, az FVM képviseletében Gombár Mihály, az Európai Bizottság Vidékfejlesztési Tanácsának delegáltjaként Gerard Peltre elnök helyettes köszöntötte.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 10. 08.
A Jászságból és Jászfényszaruról többen - köztük a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság képviselői - megjelentek 2007. október 6-án Budapesten, a Nemzeti Múzeumban a "Végtelen utazás - Utak térben és időben" című kiállítás megnyitóján. A HERITOUR projekt keretében megvalósuló rendezvény a projekt külföldi és hazai partnerei a kulturális turizmus jegyében összeállított tematikus (régészeti/történeti, egyházi, hagyományőrző, természeti és ipari) útvonalaikat mutatják be, amelyeken egyszerre utazunk térben és időben. Így kastélyok és kúriák útján, a Tavaszi Hadjárat útvonalán, avagy hagyományőrző mesterségek nyomában. A kiállításról bővebb információ a
Nemzeti Múzeum honlapján található.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 09. 28.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság 2007. szeptember 25-én részt vett a Debrecenben, az ÉARFÜ konferenciatermében megrendezett „A szociális gazdaság, a szociális szakma és a helyi közösségek erősítési lehetősége” című konferencián.
Bővebben...
2007. 09. 05.
Az OFA-ROP Hálózat az Aditus Pályázati Tanácsadó Kft.-vel együttmûködve a ROP 3.2.3 központi program keretei között térítésmentes projekt-elõkészítést és pályázatírást segítõ szolgáltatás nyújtását kezdeményezi a helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása és a szociális gazdaság fejlesztése érdekében. További információk, valamint a kapcsolódó munkaanyagok elérhetõek és regisztrálás után letölthetõek a
www.szocialisgazdasag.hu weboldalon.
Bővebben...
2007. 09. 02.
A Vállalkozó nők a vidékért projekt képviselői bemutatkoztak a Szolnok Napja programsorozat keretében megrendezett Civil Kavalkádon.
A Szolnok Napja rendezvénysoroaztban egyaránt helyet kaptak képzőművészeti kiállítások, szakmai programok és előadások, hagyományőrző bemutatók, zenei programok és bemutatkozthattak a az élet legkülönbözőbb területén tevékenykedő civil szervezetek is.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 09. 01.
A Vállalkozó Nők a Vidékért projekt résztvevői 2007. augusztus 16-18. között szakmai tanulmányúton vettek részt, melynek célja a Tapolcai és a Balatonfüredi kistérség volt.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 08. 01.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság a Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán című HEFOP pályázat (HEFOP 1.31-06/1) keretében, a programban résztvevő vállalkozó, vállalkozás indítását tervező nők számára két napos szakma tapasztalatcserét szervezett a Tiszazugi kistérségbe. A projektben résztvevők közül 25 nő vett részt a szakmai tanulmányúton.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 07. 23.
A Felső-jászsági LEADER akciócsoport nevében Jászfényszaru Város Önkormányzata (mint gesztor szervezet) és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság (mint vezető szervezet) 2007. július 19-én, Jászfényszaru Város Önkormányzata Nagytermében tájékoztató fórumot szervezett. A rendezvény témája az EMVA LEADER program valamint az Új Magyarország Fejlesztési terv keretében elérhetővé váló, a partnerségen alapuló európai uniós pályázati források bemutatása volt.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 07. 21.
Népfőiskolánk képviseltette magát az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség által 2007. július 18-án Debrecenben rendezett „Civilek lehetőségei a 2007-2013 pályázati időszakban” című tájékoztató fórumán.
Bővebben...
2007. 07. 20.
2007. július elején képviseltettük magunkat a Debreceni Egyetem, a spanyolországi Valencia Egyetem és a franciaországi Loir menti régió turisztikai bizottsága által szervezett konferenciákon, melynek célja külföldi falusi turizmus példák bemutatása volt.
Bővebben...
2007. 07. 18.
2007. július 17-18-án "Fenntartható szociális gazdaság Kelet-Közép-Európában" címmel két napos, nemzetközi projektvásárral egybekötött konferencia valósult meg Budapesten. Több mint 150 résztvevővel zajlott le az OFA-ROP Hálózat rendezvénye, fókuszában a fenntartható szociális gazdaság témájával. Hazai és nemzetközi előadók és projekt megvalósítók közreműködésével a szociális gazdaság fenntarthatóságának témakörét járta körül a két napos rendezvény.
Bővebben...
2007. 07. 16.
Jászfényszarun az előre meghirdetett program szerint zajlanak a nyertes Európai Uniós pályázat – melynek címe: Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán - keretében megrendezett képzések, tréningek, tanácsadások.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről... További fényképek...
2007. 06. 16.
Jászfényszarun folyamatosan zajlanak a nyertes Európai Uniós pályázat – melynek címe: Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán – keretében megrendezett képzések, tréningek, tanácsadások.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 06. 15.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság képviseletében öten vettek részt 2007. május 23-án Budapesten a Benczúr Hotelben megrendezett „Családi vállalkozások, vállalkozó családok” című szakmai konferencián, mely a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szervezésében jött létre.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 06. 09.
A National Geographic magazin júniusi lapszámában egy 20 oldalas cikkben mutatja be a Jászság múltját és jelenét "Jászsági históriák" címmel. A bevezető a folyóirat honlapján olvasható, míg a teljes cikk a nyomtatott változatban található meg. Ajánljuk mindenki figyelmébe!
2007. 05. 27.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság nyertes EU-s pályázata programjának megfelelően megkezdődött a képzések, tréningek sorozata. A pályázatban 17 képzési nap szerepel, melyből 12 tréningnap külön-külön önálló modulokból áll, valamint 5 tréningnap tematikáját pedig a résztvevők választása alapján a későbbiekben állítjuk össze.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 05. 16.
Látogatóink figyelmébe ajánljuk a "Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán" projektünk
oldalait, illetve a kapcsolódó
fotóalbumokat, ahová folyamatosan kerülnek fel a programmal kapcsoaltos hírek, beszámolók, fényképek.
2007. 05. 06.
Elérhetővé vált honlapunkon a "Vállalkozó nők a vidékért..." projekt
időbeosztása (az itt feltüntetett hivatkozáson kívül VNV-projekt bal oldali menüjéből is).
2007. 05. 05.
2007. április 17-én az APURE (az Európai Vidék Egyetemeiért Egyesület), illetve ezen belül is Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Egyesülete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság (ezeken keresztül egyben a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság) képviseletében vettünk részt Brüsszelben, a Fiatal Farmerek Európai Napján (European Young Farmers' Day).
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 04. 21.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság a Vállalkozó nők a vidékért három megye, három régió határán című HEFOP-pályázat keretében a programban résztvevő vállalkozó, vállalkozás indítását tervező nők számára 2 napos szakmai tapasztalatcserét szervezett, melynek Kunhegyes volt a helyszíne. A Pest, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkező 28 nő a térségben működő falusi vendéglátással foglalkozó vállalkozókkal találkozhatott. A résztvevőket Geszti Jánosné, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége alelnöke – egyben mint helyi vállalkozó – fogadta.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 04. 10.
A turisztikai szakma éves seregszemléjén, az Utazás 2007 nemzetközi idegenforgalmi kiállításon térségünk, a Jászság idén önállóan képviseltette magát.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 03. 19.
Szeretettel várunk minden résztvevőt a "Vállalkozó nők a vidékért, három megye, három régió határán" c. projekt nyitókonferenciájára. A rendezvény helyszíne: Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet Verseghy terme (Szolnok, Kossuth tér 2.), időpontja: 2007. március 31. (szombat), 10.00 óra.
A konferencia részletes programja és a helyszín térképe letölthető honlapunkról.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 03. 19.
A "Vállalkozó Nők a Vidékért három megye, három régió határán" c. projekt másik helyszínén, Szolnokon is sor kerül információs találkozó megrendezésére, melynek ideje: 2007. március 22. (csütörtök), 16.00 óra, helyszíne: Civil Ház, Szolnok, Baross u. 56.
Bővebb információ elérhető a Szolnoki Városi Televízió képújságjában futó hirdetésben.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 03. 17.
A Magyar Internetező Nők Egyesülete szeretettel vár minden érdeklődőt a "Civil nők - vállalkozó nők - civil vállalkozó nők" program 3. konferenciájára, 2007. március 24-én (szombaton). Helyszín: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.
Bővebb információ és a jelentkezési lap megtalálható a MINők honlapján.
2007. 03. 15.
A "Vállalkozó Nők a Vidékért három megye, három régió határán" c.
projekt keretében információs találkozót tartunk 2007. március 19-én (hétfőn), 16.30-kor, Jászfényszarun, a Művelődési házban (Fürst S. u. 1.), a földszinti oktató teremben. (A helyszín akadálymentesített.)
Minden jelentkezőt, érdeklődőt szeretettel várunk!
A projekt az EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg.
Fényképek a rendezvényről...
2007. 03. 07.
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány pályázatot ír ki családi vállalkozások (társ)tulajdonosai, vezetői számára. A pályázat keretében íródó esettanulmányok arra keresik a választ, hogy a tevékenységük során mi működik jól, milyen problémák merültek fel eddig a vállalkozás és a család együttműködésében, a vállalkozás fejlődésében, hogyan oldották meg ezeket.
Beadási határidő: 2007. április 20. Bővebb információ és a részvétel feltételei elérhetők a SEED Alapítvány honlapján.
2007. 03. 04.
2007. március 2-tól 2007. április 27-ig egy egyedülálló, félszáz műalkotásból és több tucatnyi személyes relikviából álló Munkácsy-kiállítás tekinthető meg a Szolnoki Galériában.
Belépőjegyek: felnőtt 1500 Ft, kedvezményes (nyugdíjas, diák): 800 Ft, Csoportos jegy 10 fő felett: 500 Ft/fő (a tárlatvezetés díja 5000 Ft)
Bővebben...
2007. 02. 25.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság "Vállalkozó Nők a Vidékért, három megye, három régió határán" címmel pályázatot hirdet ingyenes képzésre, szaktanácsadásra, szakmai tapasztalatcserére, kiállítás-vásárokon való részvételre. A vállalkozásfejlesztési program során lehetőség van szakmai, vállalkozási és számítógépes tudás megerősítésére, növelésére, igény szerinti tanácsadásra (üzletviteli, adó- és pénzügyi, jogi, marketing, életmód, karrier), alternatív vállalkozási formákkal való megismerkedésre, készség- és személyiségfejlesztő tréningen való részvételre.
Képzési idő: 2007. április – 2008. február
Jelentkezési határidő: 2007. március 14.
Bővebben...
2007. 01. 27.
Köszönjük, hogy az elmúlt évben személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával (77.035 Ft) támogatták szervezetünk céljait, munkáját. Célunk továbbra is segíteni a helyi közösség szerveződését, a népfőiskolai tevékenységet.
Kérjük Önöket, hogy továbbra is támogassák a személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával Társaságunkat, hogy 2007-ben is a tavalyi évhez hasonlóan sokszínű programokat valósíthassunk meg. A rendelkező nyilatkozatban (melyet letölthet honlapunkról is) a következő adószámot szíveskedjenek feltüntetni: 18822197-1-16.
Bővebben...
2007. 01. 23.
2007. január 19-én Szolnokon a Megyeháza dísztermében került sor a Magyar Kultúra Napja megyei rendezvényére, melyen átadták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti és Közművelődési Díjakat.
Bővebben...
2007. 01. 22.
2007. január 15-én Szolnokon a Civil Házban 10 órától a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Észak-alföldi Regionális Kollégium vezetői és a Magyar Államkincstár képviselője tájékoztatást tartottak a nagy számban megjelent civil szervezetek vezetőinek, képviselőinek, melynek fő apropója volt, hogy az NCA Kollégiuma kiírta a 2006. évi II. körös működési célú pályázatát a régióban működő civil szervezetek tevékenységének támogatására.
Bővebben...
2007. 01. 20.
Honlapunk bővült a Népfőiskola partnereit tartalmazó
oldallal, valamint
letölthető a 2006. évi szakmai beszámoló is.
2007. 01. 09.
Elkészült és honlapunkon
olvasható vagy
letölthető Népfőiskolai Társaságunk 2007. évi programjainak tervezete.
2007. 01. 07.
2007. január 11-én, 16 órától kerül sor a jászfényszarui Civil Fórum 2007. évi első ülésére, melyre szeretettel várjuk a civil szervezetek, önkormányzati intézmények, önkormányzatok képviselőit. A Fórum napirendje megtekinthető a
meghívóban.Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2007. 01. 06.
Programajánlat: Minden érdeklődőt szeretettel vár a turai Bartók Béla Művelődési Ház 2007. január 21-én, 17 órára, a Galgamenti Népzenészek Újévi Koncertjére. Bővebb információ megtekinthető a
rendezvény plakátján.2007. 01. 06.
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány szeretettel várja a hosszabb vagy rövidebb ideje vállalkozó, esetleg a vállalkozás indítását most fontolgató nőket 2007. január második felében kétnapos vállalkozói tréningünkre Hajdúszoboszlóra. A program részletei megtalálhatók
az Alapítvány honlapján.2006. 12. 04.
Technikai okokból az oldalak alján látható látogatási statisztikát töröltük, a számlálás újrakezdődött.
2006. 11. 14.
2006. december 2-án, 14.00 órától ismét megrendezésre kerül Jászfényszarun, a Rimóczi kastélyban a Népfőiskolai Társaság karácsony előtti zenés együttléte. Vendégünk: a
CimbaliBand zenekar, Unger Balázs vezetésével. Minden kedves látogatót szeretettel várunk!
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 11. 12.
2006. november 17-én, 9-17 óráig a Sárga Iskola tornatermében ismét megrendezésre kerül a hagyományos Erzsébet napi kézműves vásár. Ennek kísérő programjaként kerül sor a Jászság munkaerőpiaci helyzetéről szóló szakmai konferenciára és a gazdaképzések tájékoztatójára. (Mindkettő a Sárga Iskola kamaratermében.) A rendezvény plakátja letölthető honlapunkról.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 11. 08.
Szerettettel várunk minden érdeklődőt a 2006. november 17-én, 13.00 órakor kezdődő Jászsági Foglalkoztatáspolitikai Konferenciára, melynek témája: Lehetőségek és esélyek a munkavállalásban. Helyszín: Sárga Iskola Kamaraterme; Jászfényszaru, Szabadság u. 2. A konferencia
meghívója és a
sajtóanyag letölthető a honlapukról.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 10. 27.
2006. október 11-én, egészségnapi rendezvényen vehettek rész Jászfényszaru lakói. Ez a program egy olyan sorozatnak volt az első állomása, amelynek során évi két alkalommal, szűrővizsgálatokkal egybekötve egészséges életmódra nevelés, tanácsadás, előadások kerülnek megrendezésre.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 10. 23.
Mától a felső menüsorból elérhető végre a Népfőiskolai Társaság névadója (id. Bedekovich Lőrinc) és fia életének rövid összefoglalója. Terveink szerint hamarosan újabb anyagokkal fog bővülni ez a szekció.
2006. 09. 30.
2006. szeptember 23-án Jászfényszarun került sor másfél éve futó projekt zárókonferenciájára. A rendezvény teret biztosított minden csoportnak, hogy egy-egy rövid prezentáció erejéig - a nyitókonferencia után ismét - "bemutatkozzon" a többiek előtt, értékelje a programot, elmondja, hogy mely megszerzett ismeretek, készségek bizonyultak hasznosnak és fontosnak a csoporttagok számára.
Az alábbiakban rövid áttekintés olvasható a projekt történetéről, eredményeiről:
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 09. 20.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs kollégiumához benyújtott és nyertes „Népfőiskolák és fortélyok” c. pályázati program keretében kétnapos tanulmányi kirándulást szervezett a Magyar Népfőiskolai Társaság Balatonszepezdi Népfőiskola Közép-európai Képzési Központjába 2006. szeptember 9-10. között.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 07. 15.
A Népfőiskola - úgyis mint a LEADER-akciócsoport vezető szervezete - képviseltette magát Jászágón, a 2. Jászsági Amatőr Fogathajtó Versenyen. A kiemelkedően jól megszervezett programon mintegy 25 fogat versenyzett, több kategóriában (pl. egyes- és kettesfogatok, népes fogatok). Az alábbiakban
olvasható Mozsár Lászlóné polgármester köszöntőbeszéde.
Fényképek a rendezvényről...
2006. 06. 20.
A Népfőiskolai Társaság 2006. június 20-án Civil Fórumot szervezett Jászfényszarun, a Rimóczi kastélyban. A fórum témája az aktuális pályázatokkal (Települési és kistérségi egészségfejlesztési program, A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó
szakemberek képzésével, Norvég Alap) kapcsolatos együttműködési lehetőségek, feladatok ismertetése volt.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 06. 12.
Noha akciócsoprtunk LEADER-pályázata a 2006-os fordulóban nem kapott anyagi támogatást, az akciócsoporton belüli és a csoportok közötti együttműködés javítása, valamint a LEADER-hez kapcsolódó ismeretek elsajátítása érdekében egynapos, intenzív képzésen vettünk részt Etyeken, melynek a Nemzetközi Vidékfejlesztési Forrásközpont (
www.ruralnet.hu) adott helyt.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 06. 01.
A május 1-jei „Város Napja” rendezvényeihez kapcsolódóan április 29-én, ötödik alkalommal került megrendezésre a Jász Fény Vers- és Prózamondó Találkozót, amelyet Jászfényszaru Város Önkormányzata, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, az Általános Iskola, Kooperatív Művészeti Alapiskola és Szakiskola Diákönkormányzata, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság, a Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhely és a Jászfényszaruért Alapítvány hirdetett meg a Bartók Béla Emlékév tiszteletére „Csak tiszta forrásból” címmel.
Bővebben...Bővebben...
2006. 05. 30.
A Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány egy rendezvénysorozat zárásaként - amelynek egyik állomása volt Jászfényszarun is, 2006. május 30-án, Budapesten szakmai konferenciát szervezett. A rendezvény címe:
Vállalkozó nők - esélyek, egyenlőtlenségek; Helyzetkép és párbeszéd.Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 05. 25.
2006. május 25-én a "Forrásteremtés" c. regionális konferencián jártunk Debrecenben, amelynek témája a nonprofit szervezetek számára elérhető pályázati lehetőségek áttekintése volt. A konferencia célja országos pályáztató szervezetek, intézmények bemutatása és azok pályázati lehetőségeinek és támogatási rendszerének ismertetése a régió nonprofit szervezetek képviselői és önkormányzatok munkatársai számára. A konferencián számos fontos információt kaptunk, kapcsolatokat ápoltunk, de különösen hasznos volt a Norvég Alap lehetőségeinek ismertetése és az Országos Foglalkoztatási Alapítvány programjainak bemutatása.
2006. 05. 25.
A "Gyökereink" c. fotókiállítási anyagunkat Kiskunfélegyháza után Debrecenbe, a régióközpontba vittük: A fotók az Észak-Alföldi
Regionális Fejlesztési Ügynökség konferenciatermébe kerültek kiállításra (Debrecen, Simonyi út 14.).
2006. 05. 25.
"Nem azért vagyunk, hogy megmondjuk az embereknek mit tegyenek, hanem segítsünk nekik azt tenni, amit akarnak." (Ernesto Sirolli) Ezzel a mottóval kaptuk a meghívót az "Esélyegyenlőség a munkavállalásban" c. szakmai konferenciára, melyet 2006. május 26-ára szervezett a Jász Nagykun Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Jászberényi Kirendeltsége. A rendzvényre felkérést kapott népfőiskolánk is, hogy mutassuk be tevékenységünket, kiemelve a nők munkaerőpiaci reintegrációs programját.
Bővebben...
2006. 04. 30.
Az Agrár és Falusi Ifjúsági Körök Jász-Nagykun Szolnok Megyei Egyesülete, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság tisztelettel meghívja Önt a
2006. május 5-én (pénteken) 14-16 óráig tartandó az Európai Vidékfejlesztő Egyesület APURE European Rural University információs fórumára. Helyszín: Jászfényszaru, Rimóczi Kastély (5126 Jászfényszaru, Szabadság tér 16.)
A meghívó és a részletes program letölthető honlapunkról.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 04. 27.
A SEED Kisvállakozásfejlesztési Alapítvány 12 napos vállalkozói ismereteket nyújtó és készségfejlesztő tréning programot indítvállalkozás indításához, újrakezdéséhez nők számára 2006. május 16. és június 21. között. A képzés során minden olyan témakör szóba kerül (pl. önismeret, időgazdálkodás, munkatársak ösztönzése, pénzügyek, üzleti tervezés stb.), melynek ismerete elengedhetetlen egy sikeres vállalkozás elindításához, illetve meglévő vállalkozás fejlesztéséhez.
Jelentkezési határidő: 2006. május 8. hétfő. A képzésről szóló tájékoztató és a jelentkezési lap honlapunkról letölthető.
2006. 04. 27.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és SEED
Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány pályázatot ír ki fiatal kutatók, doktori programban résztvevők valamint Magyarországon akkreditált nappali képzésben részt vevõ egyetemi és fõiskolai hallgatók számára.
A kiírók célja, hogy szervezett keretek között támogassák a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói szektor helyzetét feltáró tudományos kutatásokat, e tárgyban készülõ tanulmányok létrejöttét. A pályázat célja a megadott témakörökben történõ tudományos kutatás elvégzésének, ennek nyomán tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékû alkotás (szakdolgozat, diplomadolgozat, TDK) elkészítésének támogatása.
A pályázat benyújtási határideje: 2006. szeptember 30. Bővebb információ illetve a benyújtáshoz szükséges formáanyomtatványok megtalálhatók a MVA honlapján.
2006. 04. 25.
Az Együttműködő NőI VállalkozÓk (e-NIVÓ) I. Erdélyi Nyári Szabadegyeteme a MINők Egyesülete és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Európai Uniós projektjéből nőtte ki magát, s annak jó példája, hogy egy kis vállalkozónői csapat összefogása, milyen kezdeményezést indíthat el a projektben résztvevők igényei alapján. A tréning program során a vállalkozónők az egymással való megismerkedésen túl a pénzhez és a hatalomhoz való viszonyukat járhatják körbe, megjelenésükhöz kapcsolódóan forma-, ruhatárösszeállítási és frizura tanácsadáson vehetnek részt. Minden nap lesz kirándulás Erdély varázslatosan szép vidékeire: Parajd környékére és távolabbra is.
Az érdeklődőket két turnusban fogadják: Az I. turnus 2006. július 30-tól (vasárnap) 2006. augusztus 5-ig (szombat), a II. turnus 2006. augusztus 6-tól (vasárnap) 2006. augusztus 12-ig (szombat) tart. A jelentkezési határidő 2006. május 12-e,
péntek éjfél.
Bővebben...
2006. 04. 20.
Minden érdeklődőt szeretettel hívunk a 2006.április 27-én (csütörtökön) 16.00.-17.00 óráig tartandó
Települési egyeztető fórumra. A rendezvény helyszíne: Jászfényszaru, Rimóczi Kastély (5126 Jászfényszaru, Szabadság tér 16.)
2006. 04. 19.
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a Kiskun Múzeum Baráti Köre
szeretettel meghívja Önt, családját és barátait 2006. április 21-én,
pénteken 17 órára a Kiskun Múzeumba (6100 Kiskunfélegyháza, dr. Holló L.
u. 9.) a Gyökereink c. fotókiállításra. A rendezvényt Kovács Béláné Pető Magdolna, a Népfőiskolai Társaság elnöke és Samuné Tusor Mária, a Duflex Fotográfiai Stúdió elnökhelyettese nyitja meg. A kiállítás megtekinthető 2006.
április 21-től május 10-ig.
2006. 04. 19.
Honlapunkon olvashatók a „Nők összhangban, avagy tapasztalatcsere a munka, család és női önmegvalósítás egyensúlyáról – jó gyakorlatok, módszerek” címmel indított program két jászfényszarui eseményéről, a
nyilvános fórumról és a
workshopról íródott beszámolók.
2006. 04. 18.
Honlapunk számos új funkcióval bővült, illetve fog bővülni a közeljövőben: pl. oldal nyomtatása, emailben küldése, cikkek kommentálása és RSS-hírcsatorna. Ezek a jobb oldali menüből érhetők el.
Emellett elkészült az első elektronikus kiadvány azon sorozatból, mely a Népfőiskola kiadványait dolgozza fel.
2006. 04. 10.
A „Mi, nők beszélgessünk Európa jövőjéről! - szemináriumi nap az EU-s források és a pályázatírás témakörében”
rendezvényünkről kerültek fel új fényképek honlapunk fotóalbumába.
2006. 04. 10.
Az AVOP LEADER+ Intézkedés 1. tevékenysége keretében meghirdetésre kerülő második pályázati fordulóban a helyi akciócsoportok kiválasztása intézkedésre benyújtott pályázatunk a Döntéselőkészítő Bizottság (DEB) javaslata alapján az AVOP Irányító Hatóság vezetője döntése alapján támogatásban nem részesülhet.
Bővebben...
2006. 04. 03.
Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő családtagjait, ismerőseit, kollégáit „Mi, nők beszélgessünk Európa jövőjéről!”
című rendezvényünkre. Az előzetes igényfelmérés szerint a legnagyobb érdeklődés a pályázati lehetőségek, az EU-s forrásokhoz való hozzájutás iránt volt, így e témában tájékoztató, illetve képzési napot tartunk Jászfényszarun.
Pontos időpont: 2006. április 8., szombat 9-től 16 óráig. Helyszín: Rimóczi Kastély - Jászfényszaru, Szabadság tér 16. (Polgármesteri Hivatallal szemben.)Szakértő: Soltész Anikó, Seed Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 03. 27.
Új fényképekkel bővült Fotóalbumunk, melyek a Nőtárs Alapítvánnyal közösen rendezett, a "Március a nőké" rendezvénysorozat programjába illeszkedő képzés eseményeit dokumentálják.
2006. 03. 20.
A jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság és a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság tisztelettel vár minden érdeklődőt 2006. március 24-én 14.00 órára, a jászfényszarui Városházára, ahol a "Felső-jászsági modell bemutatása" Képzés együttműködésben - Vidéki nők számára szervezett programok tapasztalatai címmel kerül tartandó előadásra, beszélgetésre.
A rendezvény részletes meghívóját letöltheti honlapunkról.
Fényképek a rendezvényről...
2006. 03. 18.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolai Társaság Elnöksége szeretettel vár minden érdeklődőt a 2006. március 21-én Szolnokon a Megyeháza Dísztermében a "Művelődés hete-a tanulás ünnepe" programsorozat részeként megrendezésre kerülő konferenciára melynek címe: "Kihívások és válaszok" - A felnőttképzés európai dimenziói és helyi tapasztalatok.
A programhoz kapcsolódik a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság "Gyökereink" c. fotókiállítása, melyet 15 órakor nyitunk meg a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban. A fotókiállítás 2006. április 1-ig tekinthető meg.
A rendezvény meghívója, valamint a rendezvénysorozat teljes programja letölthető honlapunkról.
Fényképek a rendezvényről...
2006. 03. 06.
2006. március 11-én, szombaton, a jászfényszarui Polgármesteri Hivatal nagytermében kerül sor a "Nők összhangban,
avagy tapasztalatcsere a munka, család és női önmegvalósítás egyensúlyáról – jó gyakorlatok, módszerek" című nyilvános fórumra, melyre szeretettel hívunk minden érdeklődőt. A rendezvény
meghívója és
jelentkezési lapja letölthető honlapunkról. A jelentkezés határideje: 2005. március 9. (csütörtök).
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 02. 20.
2006. március 3-tól, heti két órában grafológiai ismeretterjesztő sorozatot indít Földesi Éva grafológus szakértő. Az előadások tematikáját megtekintheti
itt.2006. 02. 17.
A Népfőiskolai Társaság Drámapedagógiai Műhelye
éves beszámolói is elérhetővé váltak honlapunkon.
2006. 02. 16.
2006. február 24-én, 13
30-tól kerül megrendezésre a jászfényszarui Polgármesteri Hivatal nagytermében a "Vállalkozó nők és az esélyegyenlőség - szerepek, konfliktusok, lehetőségek" című konferencia. Az esemény meghívója
megtekinthető honlapunkon is.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2006. 02. 15.
Elkészült és honlapunkon
olvasható vagy
letölthető Népfőiskolai Társaságunk 2006. évi programjainak tervezete.
2005. 12. 05.
2005. december 10-én, szombaton, 14 órára szeretettel hívunk minden érdeklődőt a jászfényszarui Vidékfejlesztési Bázisba - a Rimóczi Kastélyba (Jászfényszaru, Szabadság tér 16.), az évben is megrendezésre kerülő Adventi Kávéházba. A zenés együttlét vendége a Benyus Testvérek Kamaraegyüttese lesz. A rendezvény
meghívóját megtekinthetik honlapunkon is.
Fényképek a rendezvényről...
2005. 11. 14.
2005. november 18-án, pénteken a következő Erzsébet napi rendezvények várunk minden érdeklődőt Jászfényszarura, a Petőfi Művelődési Házba: hagyományőrző kézműves kiállítás és vásár, Vidékfejlesztési Fórum, illetve a Duflex Fotográfiai Stúdió "Az Idő" című kiállítása. A rendezvények
programja, illetve a vásár
plakátja letölthető honlapunkról.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2005. 11. 12.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társasággal - mint vezető szervezettel - a tagjai között megalakult a Felső-jászsági településeket tömörítő LEADER+ akciócsoport. A csoport céljairól bővebben olvashatnak az első
LEADER+ beszámolóban.2005. 10. 16.
Népfőiskolánk egyik kiemelt projektje az e-NÍVÓ program. Hogy az összes ehhez kapcsolódó információ egy oldalról legyen elérhető, elindítottuk az
e-NÍVÓ lapot, mely tartalmazza a projekt rövid ismertetőjét, a részletes programot (feltöltés alatt), illetve a programhoz kapcsolódó letölthető dokumentumokat.
2005. 09. 29.
2005. szeptember 29-én, 16.30 órára a
Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria és a jászfényszarui Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság szeretettel meghívja Önt, családját és barátait a Hamza Múzeumba (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7.) a Gyökereink c. fotókiállítás megnyitójára.
A kiállítást megnyitja Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru város polgármestere. Közreműködik:
Unger Balázs cimbalmos, a népművészet ifjú mestere.
A kiállítás megtekinthető 2005. október 13-ig.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2005. 09. 19.
2005. szeptember 19-én, Jászfényszarun kerül sor a Magyar Internetező Nők Egyesülete Közhasznú Szervezet és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság szervezésében az "e-NÍVÓ" képzési és szaktanácsadási program információs napjára. A rendezvény
meghívója letölthető honlapunkról.
2005. 08. 15.
Már kapható a Népfőiskolai Társaság gondozásában megjelent, Jászfényszarut bemutató
képeslap-csomag, mely 14 képeslapot tartalmaz. A kiadvány 500 Ft-os egységáron megvehető illetve megrendelhető Társaságunk
elérhetőségein.2005. 06. 15.
A pályázat címe: e-NIVÓ - együttműködő NőI VállalkozÓk hálózata a valóságban és virtuálisan. A pályázat kiírója: MINők, Magyar Internetező Nők Egyesülete Közhasznú Szervezet, Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság (Jászfényszaru)
A tervezett képzési és szaktanácsadási program célja: a működő, illetve induló női vállalkozások megerősítése személyre szabott támogató szolgáltatásokkal, átfogó kommunikációs tevékenységgel.
A jelentkezés benyújtásának határideje: 2005. augusztus 19. Részletes információk a MINők weboldalán érhetők el.
Bővebben...
2005. 05. 12.
Május 9-én nyílt meg a "Gyökereink - Jászfényszaru a Duflex Fotográfiai Stúdó szemével" c. fotóanyag hatvani kiállítása. Fotóalbumunkban
megtekinthetők az ott készült fényképek. A kiállítás 2005. május 31-ig látogatható a Grassalkovich Oktatási és Kulturális Alapítvány kiállítótermében
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2005. 05. 06.
A Grafológiabarátok Országos Egyesülete és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság közös szervezésében Grafológiai Szabadegyetemet indít, melynek a nyitó előadására Jászfényszarun kerül sor. A részvételi díj: 600Ft/fő. A bevezető előadás témája: A grafológia, mint tudomány. Grafodráma. Rajzanalízis. Az előadók: Lehoczkiné Gonda Ágnes, Földesi Éva
Bővebben...
2005. 04. 10.
Felkerült honlapunkra a Népfőiskolánkat 2004-ben érintő fontosabb események és rendezvények
rövid kivonata. Ezen kívül bővebb beszámolót olvashatnak a településünkön tartott
gazdaképzésekről illetve az
"Öko-program 2004" nevű, az ökológiai szemléletű gazdálkodást-életvitelt célzó programunkról.
2005. 03. 19.
Lezárult a második alkalommal meghirdetett Ezüst- és Aranykalászos Gazda tanfolyam, melyet a Népfőiskolai Társaság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolával (Jászapáti) közösen szervezett.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2005. 02. 20.
2005. március 11-12-én illetve 18-19-én a SEED Kisvállakozás-fejlesztési Alapítvánnyal négy napos tréninget szervezünk civil szervezetek vezetőinek, munkatársainak, önkormányzatok, képzési intézmények szakembereinek Jászfényszarun. Mivel az EU-csatlakozás számos kihiívást jelent a non-profit-szektor számára, ezért a képzés ezen területeken nyújt a gyakorlatban jól hasznosítható ismereteket. A tréning
tájékoztatóját illetve a
jelentkezési lapot egyaránt letölthető honlapunkról. Jelentkezési határidő 2005. február 24.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2005. 01. 05.
Elkészült és honlapunkon
olvasható vagy
letölthető Népfőiskolai Társaságunk 2005. évi programjainak tervezete.
2004. 12. 28.
Honlapunk fotóalbuma a 2004. november 13-i "Kompetencia és kreativitás - Esély a nőknek" c. képzési program 1. tréningnapjának
fényképeivel bővült. A rendezvény előadója Radics Edit, témája a pályázatírás volt.
2004. 12. 19.
Gödöllőn nyílik meg a Duflex Fotográfiai Stúdió 30. kiállítása, melynek képanyagát a korábban Jászfényszarun bemutatott "Gyökereink" c. kiállítás fényképei alkotják. A fotók 2005. január 31-ig tekinthetők meg a gödöllői Petőfi Művelődési Központban.
Bővebben...
2004. 12. 19.
Elkészült a 2004. november 19-én megtartott "Gyökereink" c. fotókiállításról és könyvbemutatóról szóló
beszámoló és a rendezvényen készült fényképek
albuma.
2004. 12. 04.
Jászfényszarun kerül megrendezésre a "Kompetencia és kreativitás - Esély a nőknek" c. képzési program 3. tréningnapja, melynek Népfőiskolai Társaságunk az egyik társszervezője.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2004. 11. 29.
Megkezdtük
Fotóalbumunk feltöltését. Elsőként a 10. Erzsébet napi hagyományőrző kézműves kiállításról és vásárról került fel néhány fénykép.
2004. 11. 23.
Felkerült a honlapra a Népfőiskolai Társaság
kiadványainak katalógusa. A kiadványok online változatának elkészítése jelenleg is zajlik, ezeket folyamatosan fogjuk elérhetővé tenni oldalunkon.
2004. 11. 20.
A Népfőiskolai Társaság alapadatai a tagok és tisztségviselők
névsorával bővültek.
2004. 11. 19.
A honlap első változata online is elérhető. Egyelőre a Népfőiskolai Társasággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalók találhatók meg a
Rólunk menüpont alatt. A tartalom bővítése folyamatosan zajlik.
2002. 12. 09.
Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság fennállásának 9. évfordulóján, a karácsonyi ünnepkörhöz kötődően szervezte meg ismét az Adventi Kávéház című programját. A délután vendégei voltak a jászfényszarui Pedagógus Kórus, valamint a budapesti Benyus Testvérek Kamaraegyüttes.
Bővebben...Fényképek a rendezvényről...
2002. 09. 27.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság immár kilencedik éve együttműködik a Magyar Népfőiskolai Társasággal, a Megyei Népfőiskolai Társasággal és a Győrffy István Népfőiskolai Alapítvánnyal. Az országos és megyei szervezetek szellemi és a lehetőségekhez mérten anyagi támogatást is nyújtanak a Társaságnak. 2002. szeptember 27. és október 4. között kerül sor "A művelődés hete - A tanulás ünnepe" országos rendezvénysorozat megvalósítására. Ennek keretében a Megyei Népfőiskolai Társaság és a Nyugdíjasok Szolnok Megyei Egyesülete un. "Európa Kurzust" szervez, amelynek egy előadását jászfényszarui helyszínnel tervezzük. Témája: A nyugdíjasok helyzete az Unióban.
2002. 08. 26.
2002. augusztus 26-30. között kerül sor a Szent István Egyetemi Napok megrendezésére, amelynek szlogenje: "Szaktudással a vidék felemelkedéséért". A helyszínek: Gödöllő, Budapest, Gyöngyös, Jászberény, Kompolt. Az ünnepélyes megnyitó egyben a nyári egyetem plenáris ülése, amelynek címe: "Felnőttképzés az agrárgazdaság és a vidékfejlesztés szolgálatában". A programok széles skálája közül egy "A Szent István Egyetem felnőttképzési rendszere, társadalmi kapcsolatai" című szakmai-tudományos tanácskozás, amelyen a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság is képviselteti magát. A tanácskozásról a következőlapszámunkban számolunk be.
2002. 07. 18.
A Társaság vidékfejlesztési tevékenysége nyáron sem szünetelt: 2002. július 18-án a Vidék Parlamentje közgyűlésén képviseltette magát, amely Budapesten a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban került megrendezésre.
Bővebben...
2002. 06. 24.
2002. június 24-30. között immár 9. alkalommal került megrendezésre a hazai és határon túli magyar pedagógusok számára a Bakancsok Tábora. Ez alkalommal a résztvevők a drámapedagógia angolszász elméletét és gyakorlatát sajátíthatták el a mesterkurzusról keretében. Ebben a birminghami és newcastle-i egyetem professzora, Mrs. Eileen Pennington volt a pedagógusok segítségére.
Bővebben...
2002. 05. 28.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság az elmúlt évek ismeretterjesztő, oktatási tevékenysége alapján kérte és megkapta - mint felnőttképzést folytató intézmény - hatósági nyilvántartásba vételét 2002. május 28-tól 2004. május 28-ig.
A regisztrációt az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Észak-alföldi Regionális Igazgatósága végzi. A nyilvántartásba vett tevékenység, szolgáltatás köre kiterjed a különböző gazdaképzésekre, egészségnevelési programokra, családi tanácsadásra, szociológiai vizsgálatok végzésére, tanulmányok készítésére, kiadására, szövő- és virágkötészeti tanfolyamok szervezésére.
2002. 02. 02.
Honlapunkon olvasható a Népfőiskola 2002-ben tervezett programjainak listája
Bővebben...
2002. 02. 01.
Honlapunkon olvasható a Népfőiskola 2001-ben megvalósult programjainak listája.
Bővebben...
2001. 10. 30.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság számlájára 2001-ben 46.522,- Ft érkezett a felajánlott 1 %-okból. A népfőiskola vezetése az összeget a hamarosan megrendezésre kerülő vidékfejlesztési konferencia, továbbá az adventi kézműves foglalkozások költségeire kívánja fordítani. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szerény anyagi támogatottságunkra felfigyeltek és felajánlásaikkal munkánkat segítették.
2001. 10. 10.
A Főnix Egyesület Kovács Béláné Pető Magdolna részére a Kistelepülések Nagyasszonya címet adományozta, s egyben az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta. Az ünnepségre október 14-én került sor Budakeszin.
Bővebben...
2001. 09. 20.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság az elmúlt években többször szervezett előadásokat, tanfolyamokat, tréningeket, előadás-sorozatokat, amelyek szakképesítést nem adtak. Ez alkalommal a helyi és a térségben élő érdeklődő gazdák számára gazdaképzést indítunk. Szükségessé vált az iskolarendszeren kívüli oktatási forma a felnőttek számára, hiszen az EU csatlakozástól várhatóan csak azok a gazdák pályázhatnak eredményesen, kaohatnak támogatást, akiknek valamilyen mezőgazdasági szakképesítése van. Ezért 2001. október 15-étől indítjuk a szakképesítést adó "ezüstkalászos gazda" (OKJ:21 6201 01) tanfolyamot. A gazdaképzés lebonyolításában, szervezésében ezért együttműködünk a Jászapáti Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ipari, Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolával, a Petőfi Művelődési Házzal és a Gazdakörrel.
Bővebben...
2001. 07. 01.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság a harmadik évezred első napjaiban együttműködési szövetséget kötött tíz Galga-menti település művelődési házával, népfőiskoláival. Galgahévízi kezdeményezésre így jött létre a Galga-menti kulturális hálózat, amelynek célja e térség együttműködése, összefogása a közművelődés, közoktatás terén valamint információs hálózat kialakítása. A hálózat tagjai: Aszód, Bag, Iklad, Zsámbok, Hévízgyörk, Galgamácsa, Galgahévíz, Vácszentlászló, Tura, Dány és Kartal művelődési házai, valamint a Bagi Népfőiskola, Galgamente Népfőiskola (Galgahévíz) és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság (Jászfényszaru). Az együttműködési szövetség sikeresen pályázott a Miniszter Elnöki Hivatal Infotmatikai Kormánybiztossághoz, amelynek eredményeként a szövetség minden tagja ún. információs toronyhoz (számítógép, Win 98 op. rendszerprogram, MS Works alkalmazási program, modem s majd nyomtató) jutott.
2001. 01. 18.
A Magyar Kultúra Napján (január 22-én) Egerben a Megyei Művelődési Központ kisgalériájában Gyula Zoltán alpolgármester megnyitotta A magyar nyereg fejlődése című kiállítást. A szakmai tárlatvezető dr. Bellon Tibor néprajztudós, tanszékvezető egyetemi docens volt. A megnyitó előtt Bellon tanár úr előadást tartott Nyergelj, fordulj! - a magyarok nyerge címmel. A kiállítást, mely a Knézich K. u. 8. alatt tekinthető meg, Tóth Géza karcolt cserépedényei és Zsámboki Péter grafikái díszítik.
2000. 12. 05.
December 9-én szombaton délután 15 órai kezdettel karácsonyi műsort rendez a fennállásának 7. évfordulóját ünneplő Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság. A rendezvény helyszíne a Flamingó Étterem lesz, ahol karácsonyi próza és versek, valamint kamarazenei darabok előadására kerül sor. A műsorban helyi és vedégelőadók lépnek fel.
2000. 12. 05.
Philippe Brame francia fotóművész Magyarországon készített képeinek kiállítása volt megtekinthető a Művelődési Házban a Népfőiskola szervezésében.
Bővebben...
2000. 10. 14.
Baliné Bazsó Mária tanárnőt, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság tagját és gazdaságvezetőjét a FŐNIX Újrakezdő Nők Egyesülete a Vidéki Nők Világnapja alkalmából a Kistelepülések Nagyasszonya címmel tüntették ki a Jászfényszarun végzett kiemelkedő népfőiskolai tevékenysége elismeréseként. Egyúttal a FŐNIX egyesület dísztagjává választották.
Bővebben...
2000. 08. 20.
A Szent István Egyetemi Napok kertében 2000. augusztus 21-25. között került megrendezésre a Vidékfejlesztési Nyári Egyetem. Helyszínei voltak Gödöllő, Budapest, Gyöngyös, Jászberény. A rendezvény célja az volt, hogy megismertesse az érdeklődőket a vidékfejlesztés igen összetett fogalmával, izgalmas, érdekes témaköreivel. A nyári egyetem kurzusai a vidékfejlesztés egy-egy sajátos metszetébe engedtek bepillantást: A nők és a vidékfejlesztés; Az EU-csatlakozás és a magyar vidéki térségek helyzete - SAPARD program; A vidékfejlesztés gyakorlati módszerei - olyan témakörök, amelyek aktuálisak és közérdeklődésre számot tartóak.
Bővebben...
2000. 08. 18.
A Szociális és Családügyi Minisztériumon belül működő Nőképviseleti Titkárság valamint a Közlekedési Múzeum kiállítási anyagot készített "Nők és a közlekedés" címmel. A kiállított képek segítségével a múlt század végétől követhettük nyomon a közlekedésben dolgozó nők helyzetét. A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság jó hírneve, ismertsége révén a kiállítás Jászfényszarura is eljutott, s augusztus 19-én láthatták a városi ünnepségen megjelentek.
2000. 07. 20.
Július 25-től 27-ig intenzív virágkötészeti tanfolyamot szervezett a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság. Bobályné Bányai Mária virágkötő mester vezetésével a Flamingó Étterem kerthelyiségében készültek a szebbnél szebb asztali díszek, élő és szárazvirág-kompozíciók. Az önköltséges tanfolyamnak kilenc felnőtt résztvevője volt.
2000. 07. 01.
Júliusban - Tamus Antal nyeregkiállítását kísérendő - színes borítóval, igényes nyomdai kivitelben katalógust jelentetett meg a Népfőiskolai Társaság. A kiadványban Tamus Antal bőrműves ismerteti, milyen előzetes tanulmányok, kutatások után készítették el Cseszneg Ágnes közreműködésével a magyar nyereg fejlődését bemutató nyeregkollekciót. A kiadvány megvásárolható a Városi Könyvtárban, ára 200 forint.
A Millennium tiszteletére készült, a maga nemében egyedülálló kiállítás - gondozója a Népfőiskolai Társaság - Jászfényszaruról Gödöllőre került, ahol a Szent István Egyetem Rektori Termében mutatták be, láthatták az érdeklődők a jászágói falunapon is. A kollekció jelenleg ismét Gödöllőn, a Gépfejlődéstörténeti Múzeumban tekinthető meg, ahonnan hamarosan "vándorútra" indul.
2000. 03. 02.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhelye szervezésében és kezdeményezésére 2000. március 3-án és 4-én Kelet-Magyarországi Drámapedagógiai Műhelyek Konferenciájára került sor a Városháza dísztermében. Célunk az volt, hogy a már kialakult drámapedagógiai műhelyek vezetői, a pedagógusképzéssel foglalkozó főiskolák és pedagógiai intézetek küldöttei megismerjék egymás munkáját, lehetőséget kapjanak a tapasztalatcserérem megvitassák a képzés problémáit és közösen keressük a választ a hogyan tovább ?-ra. Vendégeink a Dunától keletre eső régiókból érkeztek.
Bővebben...
1999. 02. 01.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság tavalyi közgyűlésén döntött arról, hogy tagozatként fogadja a Jászfényszarui Drámapedagógiai Műhely csatlakozását, amely az 1999. február elsején kelt alapító okiratban foglaltak szerint hivatalosan is megalakult.
Bővebben...
1998. 11. 20.
A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság 1998. november 20-án tartotta jubileumi közgyűlését a Flamingó Étteremben. A rendezvényen áttekintették az elmúlt öt év történéseit és a jövőbeli lehetőségeket, többek között az élethosszig tartó tanulás terén.
Bővebben...
1998. 06. 22.
Bobályné Bányai Mária vezette a Népfőiskolai Társaság intenzív virágkötészeti tanfolyamát, melyet július 19-21-ig tartottak meg a művelődési házban. Bobályné Marika a Népfőiskolai Társaság alapító tagja, munkáját már láthatta Jászfényszaru közönsége, a redemptiós ünnepségen ő készítette a templom dekorációját. A júliusi tanfolyamon 19-en vettek részt. Nagy figyelemmel, érdeklődéssel sajátították el a száraz és élővirágból alkotott csokrok, kompozíciók készítésének technikáját. A virágkötőnek nemcsak fantáziára, de fizikai állóképességre is szüksége van, és persze a lelkével is dolgoznia kell. A tanfolyam résztvevői mindezt tapasztalhatták, ehhez is kaptak példát, útmutatást.
1998. 06. 20.
A Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatóságának Népművészeti Kollégiuma 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a Bedekovich Népfőiskolai Társaságnak. A pályázat témája: A magyar nyereg kialakulását bemutató kollekció elkészítése, kiállítása. Ezzel a témával Tamus Antal bőrműves kereste meg a népfőiskolát, s vállalata a pályázati cél megvalósítását. A kollekció elkészült darabjai az V. Jubileumi Erzsébet-napi kézműves kiállításon lesznek először láthatók.
Látogatók: 16127 - Utolsó látogatás: 2010. 09. 08. 15:32