Összefújta a három hangot szél

A 2008. december 19-i Adventi kávéház rendezvényünk vendége a BaHorKa zenekar volt. Az alábbiakban az ő történetüket ismerhetik meg.

A kezdetek

Történt egyszer, hogy a Jászság Népi Együttes egyszer csak azon vette észre magát, hogy egyszerre három népdalénekes táncol a lányok között. A furcsaság a dologban az, hogy egyik sem jászberényi. Balogh Melinda Kecskemétről jött ide táncolni, Horváth Sára Gödöllőről,Kaszai Lili pedig Jászfényszaruról. A Boldog lelkek tánca című műsorra készülve Szűcs Gábor, az együttes vezetőjének ötlete volt, hogy a három hangot meg kell szólaltatni együtt és külön-külön is. Így indult hát a közös munka a táncegyüttes berkein belül.

A sok együtténeklés új ötleteket szült és a 2007–es Csángó Fesztiválon bemutatkozó koncertet adhattak a tábor és a fesztivál közönségének, aminek a kecskeméti Hírös zenekar biztosította a zenei kíséretét. A zenekar nevét a vezetéknevekből alkotva kapták: BaHorKa.

Karády Katalin slágerei

A népzenében sokféle dallamot megtanulhattak, amit szerettek énekelni, de jött egy egészen új dolog, ami megtetszett a zenekarnak. Karády Katalin slágerei és a 30-as évek muzsikája egy merész gondolatot ébresztett bennük. Zenéljük el úgy, mintha népzene lenne! Így születtek meg az új BaHorKás zenék, amire Sas Roland és Mosóczy Lívia a Jászság Népi Együttes táncosai készítettek egy koreográfiát Egy asszony… címmel, ami a Zalai Kamratánc Fesztiválon került bemutatásra. A produkciót a zsűri táncszínházi kategória III. helyével, Táncegyüttesi Nívódíjjal és a fesztivál Zenei díjával jutalmazta.

BaHorKa mesék, az éneklő kalendárium

A koncertek során úgy gondolták, hogy nem csak a felnőtt szíveket dobogtatják meg a népdalok világával, hanem gyerekeknek szóló előadást is készítenek, amit Éneklő Kalendáriumnak neveztek el.

Ez az előadássorozat bemutatja a jeles napok, ünnepek szokásdallamait sok játékkal és mesével. Délelőtti rendhagyó énekóra keretén belül járják az iskolákat Jászberényben és környékén.

Három a kislány

Így hárman nagyon jó barátságot kötöttek egymással és a zenével is. Sokat gyakorolnak és koncerteznek, így sorra születnek az újabb és újabb ötletek, amit hamarosan a közönség is hallani fog.

Annyit ígérhetünk, hogy nem lesznek hűtlenek a 30-as évek, a cigány és az autentikus népzenei vonulatokhoz, viszont a zenekari kíséretben változások várhatók.

További információk, ízelítő a BaHorKa honlapján érhetők el.

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2008/12/30, k - 12:45 - 2009/01/30, p - 12:45