Még nagyobb összefogással

A IX. Bakancsos tábor lakói ismét szép élményekkel, és hisszük, hogy még alaposabb szakmai tudással térhettek vissza június 30-án az intenzív, bő egyhetes angolszász elméletet és gyakorlatot átadni kívánó mesterkurzusról szűkebb hazájukba. Igen, kinevelődött egy nemzedék, amelynek már nem alapképzést kell nyújtani, hanem segíteni kell mesteri szintre emelni drámapedagógiai ismereteit. Örömünkre szolgál, hogy a tábor visszatérő hallgatói mellett mindig újabb és újabb arcokat ismerhetünk meg.

A birminghami és newcastle-i egyetem professzora, Mrs. Pennington nagy feladatra vállalkozott, amikor 18 magyarországi és 30 határon túli, erdélyi pedagógusnak tartott alapos képzést. Nem gyakori ez a nagy létszám ilyen kurzusokon. Ráadásul nemcsak a 40 évi drámapedagógiai oktatásban szerzett hihetetlen tudásával, hanem elbűvölő személyiségével is megajándékozta a tanulni vágyókat fő előadónk.

Szokásunkhoz híven igen "sűrű" programot szerveztünk a résztvevőknek. Gyakorlatilag napi 9 órában folyt a képzés valamilyen formája, mégis maradt idő az esti közös éneklésekre, beszélgetésekre. A résztvevőket fogadta polgármesterasszonyunk, meglátogatták a Kinder Toys varrodát, vendégül látta őket a helyi Béke Horgászegyesület, megtekintették a gödöllői Királyi Kastélyt.

Idén a szakmai képzés mellett újabb feladatot is felvállaltunk. Minden este egy-egy úgynevezett workshop keretében társadalmi, kulturális életet és művészeteket érintő témákban előadások és tapasztalatcserék gazdagították a tábor életét, melyre meghívtuk a város lakosságát is. Így adta át Szakall Judit, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöke, egy elkötelezett gyermekszínjátszó rendező élettapasztalatait. Betekintést kaphattunk tőle a jelenlegi magyarországi helyzetbe is. Így tartott nagysikerű, mondhatni szenzációs előadást Dr. Dobák Miklós, a Közgazdaságtudományi Egyetem professzora az uniós csatlakozásról és ebben a civil szervezetek szerepéről, feladatairól és együttműködésükről. Az előadások élénk eszmecseréket indukáltak, amelyek tovább folytatódtak minden este, mindig más és más téma körül. Volt szó a kisebbségi létről, az oktatás helyzetéről, a művészetek szerepéről az oktatásban, a társadalmi életben, az egyén fejlődésében, és nem utolsó sorban a résztvevők keresték az együttműködés lehetséges módozatait az egyes területeken. A tábor lakói és a vendéglátók közös pódiumestjén fellépett a pedagógus énekkar és a művészeti iskola zenekara is, akik gondoskodtak az esték jó hangulatáról. Az utosó előtti napon bemutatkoztak a helyi művészeti csoportok, amelyek nagy része immár a helyi művészeti alapiskola keretén belül működik. Nagy sikerrel szerepelt az Iglice Gyermeknéptánc Együttes, a furulyán tanuló gyerekek, a Borostyán Társastáncklub, a Fortuna Együttes. A Pávakört Gorcsakovszki Györgyné képviselte. A záró rendezvényre pedig a résztvevők készültek rövid produkciókkal, melyek központi kérdése a néphagyományok ápolása volt.

Fővédnökünk most is Győriné dr. Czeglédi Márta polgármesterünk és a helyi önkormányzat volt. Az idei tábor fő gesztora a Humanisztikus Kooperatív Tanulás - 2000 Alapítvány. Mellé sorakoztak föl a társrendezők, segítők és szponzorok: a Színjátszók Baráti Köre, a helyi Általános Iskola, Kooperatív Művészeti Alapiskola és Szakiskola, a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Drámapedagógiai Műhelye, a Jászfényszaruért Alapítvány, a Jászfényszaru az Oktatásért Alapítvány, s a fent említett vállalkozókon túl a Luda Pékség és Pető Árpád. Legnagyobb támogatónk a Soros Alapítvány, de utolsó pillanatban segített a Nemzeti Kulturális Alapprogram Közművelődési Szakkollégiuma is. Az iskola berendezésekor sokat dolgoztak a GAMESZ dolgozói is. És aki mindezt egy kézben tartotta, az Kovács Andrásné, Életmű-díjas drámapedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja.

Napjainkban egyre inkább bebizonyosodik, hogy csakis sok ember és szervezet mind nagyobb összefogásával valósítható meg egy kisváros számára nagy rendezvénynek számító, de mégis emberléptékű és emberközpontú rendezvény. Köszönjük az együttműködést! Bízunk abban, hogy az általunk teremtett hagyomány a későbbiekben sem szakad meg, mert hisszük hogy ezzel városunk lakossága is gazdagodik.

Bordásné Kovács Katinka

Cikkkategóriák: 
A tartalom érvényessége: 
2002/07/24, sze - 10:30 - 2002/08/24, szo - 10:30