A magyar hadtörténet egyik csúcspontja. Egyetlen mondattal így lehetne a leginkább jellemezni az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratát. A hat csatából álló hadjárat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alig egy éve létező honvédsereg képes reguláris haderőként működni, s komoly ellenfélként felvenni a harcot a császári alakulatokkal.

Dr. Hermann Róbert történész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által kiadott Hadtörténelmi Közlemények című folyóirat szerkesztőségi igazgatója számos olyan könyv szerzője, amely a forradalom és szabadságharc eseményeit dolgozza fel. A téma avatott ismerőjeként őt kértük fel, hogy vázolja a tavaszi hadjárat előtt és közben történt főbb eseményeket.

„A tavaszi hadjárat krónikája – mint általában minden hadjáraté – nem akkor kezdődött, amikor maga a hadjárat. A történeti előzmények egészen 1849. január 5-ig nyúlnak vissza, amikor a honvédsereg kénytelen volt kiüríteni a fővárost, valamint feladni Pestet és Budát. A magyar hadtestek megkezdték visszavonulásukat. A Görgei Artúr vezette feldunai hadtest a Felvidékre, a Perczel Mór vezette Középponti Mozgó Sereg pedig a Tisza vonal védelmére vonult vissza” – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Hermann Róbert.

A történész hozzátette: az ellenséges hadak fővezére, Alfred zu Windisch-Grätz herceg a főváros elfoglalása után azt hitte, hogy megnyerte a háborút, ezért leállította a hadműveleteket. A tábornagy a Tisza-vonalára csak egy lovas dandárt küldött megfigyelésre.

Nagyobb erőkkel csak a Görgei vezette feldunai hadtestet üldöztette, de csak január 22-ig. Ekkor ugyanis a Perczel-féle Középponti Mozgó Sereg egy ellentámadást hajtott végre, amelynek során Szolnokig, illetve Ceglédig űzte az ellenséget.

A császári fővezér mindössze egyetlen alkalommal próbálkozott támadással, február végén. Ekkor a fővárosban mozgósítható császári erőket összeszedve megindult a Tisza-vonal felé, majd időközben megütközött a Felső- és Közép-Tiszánál összpontosuló magyar sereg egy részével. A Tarna-patak vonalánál Kápolna, Kompolt, Kál, Kerecsend környékén lezajlott kétnapos, a történészek által kápolnai csatának nevezett ütközetbe beavatkozott az addig elszigetelten működő, Franz Schlik tábornok vezette császári hadtest is. A február 26–27-i csata végül magyar vereséggel ért véget, a honvédseregek kénytelenek voltak visszavonulni a Tisza mögé.

„A visszavonuló magyarokat Windisch-Grätz nem merte üldözni. Egyebek mellett azért sem, mert alig egy héttel a kápolnai csata után, a Szolnokot megszálló császári dandárt Damjanich János és Vécsey Károly tábornokok egyesült hadosztályai megtámadták és meglehetősen csúnya vereséget mértek rá. Ezt, a március 5-én lezajlott szolnoki ütközetet szokták tekinteni a tavaszi hadjárat kezdetének, de ez történelmi tévedés. A szolnoki ütközet ugyanis a téli hadjárat lezárása volt, mind magyar, mind pedig osztrák részről” – hangsúlyozta Hermann Róbert.

Haditanács Egerben, csata Hatvannál

A magyar hadtörténet egyik csúcspontja. Egyetlen mondattal így lehetne a leginkább jellemezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratát. A hat csatából álló hadjárat során egyértelműen bebizonyosodott, hogy az alig egy éve létező honvédsereg képes reguláris haderőként működni, s komoly ellenfélként felvenni a harcot a császári alakulatokkal.

A cibakházi visszavonulás után a magyar csapatok úgy döntöttek, hogy Tiszafürednél próbálják meg újra az átkelést – abban a reményben, hogy az ellenség addig nem ér oda – majd ezt követően, Eger környékén egyesítik a magyar főerőket. Görgei Artúr hadteste március 28-30. között már Eger-Kápolna magasságában tartózkodott, a délről érkező főerők pedig március 30-31. között vonultak fel Eger térségébe. Az első hadtestet Klapka György ezredes (későbbi tábornok), a másodikat Aulich Lajos tábornok, a harmadikat pedig Damjanich János tábornok vezette.

A magyar tábornokoknak ekkor ismét dönteniük kellett arról, hogy hogyan tovább? A március 31-én, Egerben megtartott haditanács során Klapka György terjesztett elő egy meglehetősen kockázatos haditervet. Eszerint a Görgei vezette hetedik hadtest az Eger-Gyöngyös-Hatvan útvonalon tovább előrenyomulva megpróbálja elhitetni a császáriakkal, hogy ők a magyar fősereg. Közben a másik három magyar hadtest – délnyugat-északnyugat irányú kerülővel – megpróbál az ellenség Gödöllőnél állomásozó csoportosulásának hátába kerülni. Egyrészt, hogy bekerítsék az ellenséges főerőket, másrészt pedig azért, hogy így távolabbra szorítsák őket a fővárostól” – mondta Hermann Róbert, aki szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, már a hadjárat kezdetén sem volt magyar erőfölény.

„A mai napig nem lehet pontosan tudni, hogy a négy magyar hadtest hány katonából állt – valószínűsíthető, hogy 45-46 ezer főnél nem volt több – ezzel szemben az ellenségnek legalább 55 ezer katonája lehetett a hadszíntéren. Igaz meglehetősen szétszóródva, hiszen a komáromi ostromló hadtest mellett állomásoztak császári csapatok a fővárosban, Balassagyarmatnál, Vácnál, és Kecskemét térségében is. Mindezek mellett pedig szerveződött egy tartalék hadtest a Garam folyó mögött.

Mint azt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársától megtudtuk, az egri haditervet egy nappal később, április 1-jén Gyöngyösnél pontosították. Így, bár a korábbi történeti irodalom egri haditervről beszél, valójában egri-gyöngyösi haditervként kell megemlékezni róla. Ezekben a napokban egyébként történtek más fontos események is magyar honvédseregben. Vetter Antal altábornagy, főparancsnok betegsége miatt ágynak esett, helyére Kossuth Lajos a rangidős tábornokot, Görgei Artúrt bízta meg a fősereg vezetésével.

Hermann Róbert elmondta: bár Windisch-Grätznek nem voltak pontos információs a honvédseregről, ő is érzékelte, hogy a magyarok készülnek valamire. Éppen ezért március 31-én utasította Schlik tábornokot, hogy a Gödöllő környékén állomásozó csapataival nyomuljon előre Hatvanig, s tudjon meg valamit a magyarokról. A parancsot teljesítve Schlik április 1-jén találkozott a magyarok előőrseivel. A hetedik magyar hadtest három hadosztályából kettő állomásozott a térségben, akiket az osztrákok Gyöngyösig űztek. Ezután Schlik úgy döntött, hogy április 2-án nagyarányú erőszakos felderítésbe kezd.

„Schlik állítólag az április 2-i támadás előtt arra invitálta a tisztjeit, hogy jöjjenek el egy kis magyar nyúlvadászatra. Azonban változtak a szerepek, s ezen a napon a nyúl vitte a vadászpuskát” – mondta Hermann Róbert, hozzátéve: a Gyöngyös irányába induló császári támadás már Hort községnél beleütközött a magyarokba. Schlikkel szemben felfejlődött a hetedik hadtest két hadosztálya – Gáspár András és Poeltenberg Ernő ezredesek vezetésével. A harmadik – Kmety György ezredes vezette hadosztály – tartalékként hátrébb állomásozott.

Kölcsönös tüzérségi tűz után a két magyar hadosztály szétbontakozott, s megpróbálta jobb felől átkarolni a császáriakat. Ekkor már Schlik is érzékelte, hogy nagy erővel áll szembe. Ráadásul Jászberény irányából megjelent a magyar harmadik hadtest egyik hadosztálya is és bekapcsolódott az ütközetbe. Ezt látva Schlik visszavonult Hatvanba, majd a Zagyva hídját maga mögött lebontva Gödöllő felé vette az irányt. Windisch-Grätznek pedig azt jelentette, hogy jelentős magyar erők állnak vele szemben. A fellelhető dokumentumokból azonban úgy tűnik, hogy a magyarok létszámát a valóságosnak legalább kétszeresére becsülte. (Képünkön az április 2-i, hatvani csata.)

Forrás: honvedelem.hu

Szűcs László